Vannak emberek, akik kapcsolatból kapcsolatba ugrálnak. A hősszerelmesek, akik mindig nagyon mélyen szerelmesek (de most tényleg, ő más!), szenvednek, aztán vége, jön a mély zuhanás. Majd egy újabb se veled, se nélküled áldozattal, ugyanabban a szenvedős szerelemben élik ki perverziójukat. Vagyis a függést, a kapaszkodást, a "szerelmes vagyok a szerelembe" játékot. Na de kérem! Ez most teljesen más lesz! Vagy mégsem?

Ezek az emberek úgy kapaszkodnak az első emberbe, aki egy pici figyelmet is mutat az irányukba, mintha az életük múlna ezen a kapcsolódáson. Na azért nem egészen, ezt azért ők is tudják, de a félelmük, hogy végül egyedül maradnak, mindennél erősebb mozgatórugó tud lenni. Túl gyorsan lángra kapnak, mert valójában idealizált képbe szerelmesek, egy olyan képbe, amit a szerelemről felépítettek a kis fejükben. Ennek egyenes arányos következménye a csalódás. A korkép története pedig a következő:

Mindegy ki vagy, mindegy, hogy összeillünk, itt vagy, elhiszem, hogy jó leszel a terveimhez, miszerint boldogan élünk, amíg meg nem halunk! Olyan cuki dolgokat mondtál! Eddig nem is voltál az esetem, de ahogy foglalkozol velem és ahogy én is egyre több energiát teszek bele abba, hogy fenntartsam az érdeklődésedet, már-már elhiszem, hogy tökre beléd szerettem! Olyan jó lesz végre, érzem, most tényleg érzem! Már mindent kiterveltem nekünk. Oh már rég! Mikor? Előtted 5 emberrel korábban, csak aztán az mégsem úgy alakult, az egy barom volt, na de majd most! Mert ez olyan intenzív, de egyben küzdelmes és földöntúli. Ilyet még nem látott a világ sem, mint ami köztünk van!

Ne szaladjunk előre, nem ennyire látványos azért az, hogy nem érdekli a másik. Látszólag nagyon is érdekli, lelkileg teljesen kiakarja sajátítani, magától is függővé tenni, hogy szomjazzon rá, hogy ne hagyja el. Minden felmerülő problémát, vészcsengőt, képes drámai köntösbe bújtatni, amitől még kívánatosabb lesz számára ez a hatalmas, valójában nem működő, elérhetetlen, sok esetben káros, tiltott szerelem.

„Nem lehetünk valamiért igazán együtt, annyira szörnyű!.. „ Miközben az ilyen ember komfortzónája pontosan ez a fajta kapcsolat. Imádja, élvezi, akarja, különben már rég nem ebben hemperegne. Hanem magasabb szintre emelné a társas viszonyát.

A kapcsolataink tükrök, hogy hol tartunk a fejlődésünkben, mivel tudunk azonosulni, mit működtetünk önmagunkban és mire állunk készünk, mire vagyunk affinisek. Ez ennyire egyszerű.

A kapaszkodók nem tudják, hogy hogyan kell igazán kapcsolódni. Nem ismerik a mértéket és kiégetik idejekorán a kapcsolatot.Túl gyorsan akarják megkapni az édes nektarint, intenzíven kiharcolják és felfűtik a légkört, átugorva nagyon sok fontos részét annak, amitől egy kapcsolat, kapcsolattá fejlődik. De valójában nem is erre van igazán szükségük, attól még félnek és ahhoz még nincs elég magabiztosságuk, hogy lépésről lépesre haladjanak és egy kapcsolatot felépítsenek. Nekik most azonnal kell érezniük, hogy rájuk szükség van! Perzseli őket a szenvedély, a pillanatnyi kielégülés utáni vágy, hogy az űrt, a magányt, azonnal kitöltse valaki. Észre sem veszik, hogy már a tizedik hasonló helyzetben vannak, csak a név változott, meg egy picit a díszlet, de a sztori, nagyon lehámozva ugyanaz.

• csalódás függés játszmák kapaszkodás szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!