Pusztító szívfájdalom
Kihívás megküzdeni a szívünket ért támadással, és tovább haladni az életben, hétköznapi gondokat megoldani. De az ember született harcos, és kötelessége mindent megtenni azért, hogy a szíve dobogjon a testében. Nem hagyható magára a test, mert a lélek szenved.
Ha véget ér a nagy szerelem, a fejünktől a lábujjainkig lezsibbadunk a félelemtől, mert nem tudjuk elképzelni, hogyan lesz tovább. Nincs erőnk gondolkodni, nem is izgatnak a társadalomra rótt mihaszna kötelességek. Jogunk van meggyászolni egy elmúlt szerelmet. A legnagyobb betegségek egyike a szakítás. Testet és lelket felemésztő gyötrelem. A hajunkat tépjük, és másvilági hangon sírunk bele a poshadt szagú levegőbe. Őrültként csikarjuk az arcunkat, és remegve szótagoljuk a kihalt környezetbe, „de én mindennél jobban szeretlek”.
És vágyni fogjuk minden percben az ölelését, de soha többet nem élhetjük át. És a felismerés, hogy elhagyatottak lettünk, elveszi a józan ész ítélőképességét. És borzalmas gondolatok árasztják el a kétségbeesett lelket. De az élethez ragaszkodni kell. Soha nem tudhatjuk előre, hogy milyen szándékkal ostoroz a sors.
Amikor a lesújtó végszó elhangzik, nem értjük, hogy miért velünk történik a sápasztó rémség. De a miértekre a jövőben található meg a válasz. És hiszem, hogy az ember képes megküzdeni a legembertelenebb szívfájdalommal is.
Éltem, szenvedtem és vállalnom kellett az élettel járó felelősséget. Tovább kell hordozni a terhet, elemi szükségletek kielégítéséről kell gondoskodnom, a gyötrelmet el kell viselni. Elindultam.”
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez