Mások véleménye ellen be tudom csukni a fülem, de a saját hangom mindig hallom. Ha hiszek magamban, és bízom a teremtő erőmben, ha sikerül átállítani a hitet önmagamban, akkor váratlan változások történnek. Nem azért, mert az univerzum vagy a környezetünk szíve megesett szerencsétlen lelkünkön. Hanem mi állítjuk csatarendbe a szerencsét és elkezdjük újraírni a sorsunkat. Mindenkiben ott a lehetőség. Minden egyes meg nem élt álmot akkor fogunk bánni, amikor már a koporsókra szórják majd a földet, de akkor már késő lesz. Most kell cselekedni, most kell nagyot álmodni. Ezért jöttünk élni, nem holmi középszerű komédiáért. Önmagunk legfőbb szobrászai vagyunk és képesek vagyunk bármire, amit az emberi kincsestár megadott nekünk. Érezni, újraírni, gyermek módjára felfedezni, tanulni és nem félni, hogy veszítünk. Olyanok vagyunk, mint a keljfeljancsik… időről időre kilendülünk az egyensúlyból, de aztán újra helyrebillenünk. Érezzük ezt a megtartó erőt magunkban, kockáztassuk meg a kudarcot. Hiszen ha meg sem próbáljuk, akkor eleve veszítünk. De ha próbálkozunk, akkor veszíthetünk ugyan, de fordulhat a kocka.
Olyan nehéz hinni. Olyan nehéz cselekedni, mert kényelmes ez a fotel, be van járatva, kifeküdtem unalmamban, de kint csicseregnek a madarak, itt a tavasz. Ki kell kerüljek a szabadba, magamba kell szívnom az új hajnal ígéretét, és meg kell valósítanom életem célját. Nem azért születtem le a földre, hogy halálomkor megbánjam az egészet. Inkább elkezdek élni most, minthogy szürke katonaként haljak bele az elveimbe. Inkább hagyom, hogy összetörjenek, megtapossanak, kirúgjanak, kisemmizzenek útközben, de közben tudom, megtanultam a leckét, most már jobb dolog vár rám. Sosem szabad feladnunk a reményt.
Sosem késő tudatosítani, hogy mi a fontos az életünkben, és megtanulnunk küzdeni érte.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez