Bárki bármit mond a sérthetetlen egójáról, meg arról, hogy nem foglalkozik mások véleményével, pont nála talál be leginkább minden negatív gondolat. Az álcázás védekezés. Azzal, hogy nem hallom meg, amit mondasz, még nem feltétlenül maradok süket és érzéketlen a bántásra. Érezzük alanyi jogunknak, vagy sem, nem a környezetünk dönt arról, hogyan viselkedjünk, hanem a lelkiismeretünk. Érezzük belül, hogy valami nem kerek, nem egész, és ez a masszív frusztráció valahol kitör belőlünk. Ha nem önmagunkat bántjuk szavakkal, akkor azokra az emberekre vagyunk hajlamosak ráakaszkodni akik irritálnak bennünket. Észre sem vesszük, milyen tükröt tartanak ezek a lelkek nekünk. Vajon mi az, ami másban annyira idegesít, hogy mi nem bírjuk megállni megjegyzés nélkül? Elutasítjuk az ő gyengeségét, vagy a sajátunkat látjuk megtestesülni benne? Sosem az ítélkezés iránya számít, hanem a tárgya. Miért okozunk fájdalmat a másiknak a szavakkal, amikor nem is ismerjük? Mert azt, amit benne látunk azt jól ismerjük.
Nem azért kell megismernünk az okokat, hogy erkölcsi magasságokból nézzünk le utána. Amint meglátjuk, hogy ki az az ember, aki engem élcelődésre méltónak talál, akkor meglátom benne azt, amit elutasít bennem. Valójában nem minket ér a bántás, ezért sem szükséges meghallani. Mert ismeret hiányában csak kívülről ránk aggatott tulajdonságokat bírálhatnak. Ha ez a kinézetünknek szól, akkor is. Hiszen aki egyensúlyban van önmagával, mást sem kezd el bírálni. Nemcsak nőket, férfiakat is érintenek mindenféle irányú megjegyzések, a gúny nemektől független. Nem változtathatunk meg magunk körül minden egyes ember véleményét, hogy komfortosan érezzük magunkat. Abban viszont dönthetünk, hogy a rosszindulatnak vagy a jónak nyitunk fület és szívet. Mert nem vagyunk áldozatok, akkor sem, ha azok voltunk egyszer. Nincs gyenge áldozat, és erős támadó, hiszen aki árt, abban a nagy adag kezeletlen indulata mögött – önmaga áll. A saját gyengesége, akit a legjobban tükörképe rémiszt meg.
Társas lények vagyunk, különbözünk egymástól. Sose felejtsük el, hogy aki minket befolyásolni akar, az valójában saját gyengesége álcázására próbál más felett hatalmat szerezni egy röpke pillanatra, mert saját félelmeit képtelen uralni. Vissza szólhatunk és bánthatunk mi is – ám valójában a szív jobb belátásra bírása helyett egy kemény egóba fogunk ütközni. Ha szó nélkül tovább megyünk, az nem gyávaság. Hiszen ha megtanultuk a leckét, akkor nem vesszük magunkra mások keresztjét és szemszögét. Hanem megengedjük a szabad gondolatokat, cserébe mi is uralni tudjuk gyengeségeinket. Nézzünk ki akárhogyan és legyünk akármilyenek – emberek és egyek vagyunk. Ugyanazok a félelmek mozgatnak bennünket, így ugyanazokkal a módszerekkel próbálunk a felszínen maradni. Így amikor egy megjegyzés megtalál az utcán, nem fogunk támadni, mert nincs fenyegetettség, ha önmagunk harmóniájával próbálnak ellenünk fordulni. Ahol elfogadás van, a bölcs meg sem sértődik, és nem is lesz magasabban annál, aki úgy érzi, hogy árthat.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez