Melletted

Én pedig maradok. Költöző madárként először maradok télre. Eddig féltem a bizonytalantól, hogy szerelmemet nem táplálják, éhen marad, ahogy a zordon körülmények közt itt ragadt égi vándorok. Féltem a hidegtől, hogy testem egyedül gyenge lesz elég melegséget árasztani, s a fagy szívemig hatol. Olyan félelem volt ez, amit jól ismertem. Az elidegenülést, ridegséget, a visszafordíthatatlanul kihűlt érzelmeket, s így mindig felkészítettem magam a távozásra. Aztán jött az ősz újra, de jöttél vele Te is, és meggyőztél, hogy a mi fészkünk biztonságban marad, történjen bármi. Szárnyaid elrejtenek a világ összes támadása elől, és tollaid enyhítően nyugszanak sajgó sebeimen, melyeket az élet még előtted ejtett rajtam.

Félálom lennél hát, vagy a valóság? Mindegy. Kellesz nekem örökre. Kellesz, hogy újra higgyek benne, két különálló test együtt is működhet, hogy lehetséges egy közös cél, amiben a szerelmesek egymásért küzdenek és nem egymás ellen. Kellesz, mert bebizonyítottad, lehet fájdalom nélkül is szeretni. Én pedig most már csak így akarok, nem kételyek és könnyek közt. Nem becsapva és elárulva. Nem magamra hagyva félelmeimmel, várva, hogy hazug, de szerelmes szavak törjék meg a csendet, hogy hamis szenvedély gyűrje össze az ágyam és ébredjek reggel a magány fogai között. Melyik meghurcolt szív vágyna erre? Ki akarna a szakadékba zuhanni, ha szárnyakat kapott tőled?

Köszönöm hát, hogy maradsz. Itt, mellettem.

• lélekhangok párkapcsolat szerelem

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Csiszár Lilla