Tegnap ismét lezártam egy fejezetet

Tudom, hogy olykor rá fogok lépni a rossz útra, de nem baj, mert így fogok tanulni belőle. Türelmes leszek, hiszen a vihar után is megjelenik a szivárvány. Igaz, hogy nem fogom tudni mindig, hogy mit hoz majd a holnap, de nem is baj. Mert már nem akarok mindenre válaszokat. Már rég nem a tökéletességre törekszem. Meg akarom élni a boldog pillanatokat, az élet adta örömöket, azt akarom, hogy a lelkem végre megnyugodjon. Büszke akarok lenni magamra. A hibáimmal együtt. Nem akarok már másoknak megfelelni.

Nem fogom hagyni, hogy a problémák a földre lökjenek. Szembe nézek velük, hű leszek önmagamhoz. Mert szeretnem kell önmagam. Figyelnem kell a lelkem hangjára. Ha szükséges, tudnom kell meggyógyítani. Mert az öngyógyítás a legfontosabb. Tudjátok nagyon sokszor megfogalmazódott már bennem a kérdés, hogy mégis Ki vagyok én? Mi is az én utam? Mi is igazából az én célom? Hol tartok most? Merre kellene egyáltalán tartanom? Hol is kellene lennem? Hol érnek véget a határaim? Meddig kell engednem? Meddig fogadjak be? Mennyit mutathatok meg magamból? Mikor jön el a pont, hogy kimerjem mondani, nem? Ki mondjam-e egyáltalán, vagy várjak? De vajon jó- e várni? Szolgál-e engem a várakozás? Megannyi kérdés lenne még. Megszámlálhatatlan. Aztán ilyenkor mindig rájövök, nem is kellenek kérdések. Csak magamba kell nézni. Ismernem kell saját magamat.

Meg kell tanulnom emlékeztetni magamat, hogy én is egyedi és tehetséges vagyok. Mert én, én vagyok. Mert imádom azt érezni, hogy olykor olyan vagyok, mint egy hatalmas kő, amit nem lehet olyan könnyen kettétörni. Amikor égek belülről, mint a tűz, amit nem lehet olyan könnyen eloltani. De ez is én vagyok és vállalom. Ahogyan azt is, hogy tökéletes sem vagyok. Hibázom, és olykor rosszul döntök. De! Nem bújok ki a felelősség alól. Mert hibázni emberi dolog, de attól még szeretem önmagam. Mert én is egy gyönyörű, bátor, vicces, okos, erős nő vagyok. Tudom, hogy sok munka és türelem kell, hogy eljussak a végső célig, de menni fog. Mert már ki tudom mondani: büszke vagyok magamra. Arra a nőre, akivé váltam, és akivé válni fogok. Mert itt még nincs vége. Hatalmas dolgok várnak még rám. De egyet biztos, hogy soha nem feledek: szeretni önmagam és megénekeltetni a lelkem. Mert én magam vagyok a fény, a tűz és a varázslat.

Mert a harcos bennem él. A harcos, aki minden akadályt legyőz, aki rátalál az útjára, aki tudja, mit akar ma és holnap. Aki tesz is érte. Aki nem adja fel.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!