Azt nyújtsd nekem, amitől szeretve érzem magam

Te csak törted ezt a szépséges nyelvet, dadogtál, makogtál, és mindent elrontottál, és akkor legszívesebben az öklömmel püföltem volna mellkasod, hogy ne mérgezz tovább, fáj, mennyire suta és értetlen vagy, de ma már sajnállak. Mert tudom, hogy ebben sem volt tanítód, nem volt senki, aki megtanítja, bátran kibeszélheted a szeretetedet becéző, elismerő, szárnyakat adó szavakon keresztül. Tudod, mi nők úgy működünk, hogy minél pozitívabban látjuk önmagunkat, annál boldogabbak és derűlátóbbak vagyunk a kapcsolatunkat illetően is. Az elismerő szavak a szeretet, szerelem, pozitív érzések görcsök nélküli megfogalmazását jelentik. De neked ilyeneket mondtak akkor régen: hiszen ez természetes, miért vagy úgy oda, vagy így szóltak hozzád: el is várom. Te szegény, nem gyógyított senki a szavaival.

Az ajándékozáshoz értettél egyedül, az volt a te érzelmi anyanyelved, tárgyakon keresztül lehetett a szívedhez férkőzni, de annak is nyitvatartási ideje volt, igyekeznem kellett jelképesen hozzád bújni, és melegedni kicsit a pislákoló lángodnál, mielőtt újra bezárod a szívkapukat, és én ottmaradok, kiéhezett lélekkel és érintésre vágyó testtel. Az ajándékaiddal tele volt a pince, meg a padlás, csak a bőröm sistergett az ölelés hiányától, tárgyakat halmoztál fel, előbb nekem, aztán már csak magadnak. Csupa egyforma, egyszínű cipőid fényesre suvickolva, fenyegetően sorakoztak a gardróbban, mint egy fekete sereg, soha nem hordtad mindet, de gyűjtővé váltál, és egyre csak halmoztál, előbb tárgyakat, aztán a nőket. És én akkor értettem meg, mi már soha nem fogjuk egymást érteni, sem látni. Volt idő, amikor vágytam a minőségi időre veled, vágytam bolondozni, elutazni, csapatépíteni, az egymásra fordított, osztatlan, szeretetteljes figyelemre vágytam. Időre, amit nekem ajándékozol.

Azt mondtad, nem hagylak élni, ezért idegen női testekkel takaróztál éjjelente. Vajon egy időre megmelegítették a jéggé dermedt testedet?

Amikor a viselkedésedet kifogásoltam, és bíráltam, valójában a legjobb kulcsot adtam az én szeretetnyelvem felismeréséhez. Érted már?Bírálataim, kívánalmaim, elégedetlenségeim szoros összefüggésben voltak az érzelmi szükségleteimmel, kiüresedett szeretettankommal. Azt mondtad, hisztizek, folyton panaszkodom, zúgolódom, és háborgok, pedig valójában a szeretet iránti igényemet próbáltam közvetíteni feléd. Nem értetted meg. Mert nem elég a saját érzelmi anyanyelvedet ismerni. Ha közölni akarod az érzéseidet, és jól akarsz szeretni, meg kell tanulnod azt a szeretetnyelvet, melyet én is megértek: hogy végül azt nyújtsd nekem, amitől igazán szeretve érzem magam.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Király Eszter

A párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.