Így hát kérlek, kérd, hogy javítsak a hibáimon, én is ezt kérem csak tőled. De azt ne kérd, hogy olyanná váljak, aki soha nem tudnék lenni.

Mert egy bizonyos pont után, már nem ösztökélésnek nevezik a viselkedésedet, hanem szemétségnek. Mert vagy így szeretsz ahogy vagyok, elfogadsz annak, aki vagyok, vagy állj tovább, és keress olyat, akit vagy kedvedre formálhatsz, vagy aki éppen olyan, amilyenre vágysz. Nekem mindegy, én megtettem mindent amit lehetett, a megváltozás szélső határáig eljutottam. Azt átlépni nem fogom. Mert a határon túl, már átváltoznék, és elveszteném önmagam, és onnantól kezdve nem tudnám, hogyan érezzem jól magam a saját életemben.

Hosszú évtizedek után is bennem él majd a gyermek, a méltóságteljes nő, a szerető és odaadó társ, és ezek folytonos körforgásban jelennek meg, néha összekavarodva, néha különválva, de mindig velük együtt leszek egy egész.

Tehát, az vagyok aki vagyok, fogadd el. Mert vagy így szeretsz, vagy ne szeress. Én soha nem kérném tőled azt, hogy változz át. Én csak arra kérlek, hogy változz meg, de csak éppen annyira, amekkora változást jelent meggondolatlan fiúból, felelősségteljes férfivá válni. Én is csak éppen ennyit változom. Hebrencs kislányból, felnőtt nővé válok. De ez szinte törvényszerű, hogy bekövetkezzen. De attól a valódi lényünk nem változik meg.

Én úgy szeretlek, ahogyan vagy, ha te nem ugyanezt érzed irántam, akkor te nem engem szeretsz, csak egy elképzelt lényt, akivé válhatnék, de nem fogok.

• elfogadás önismeret párkapcsolat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!