Amikor nemet tudok mondani, önmagamra mondok igent

Már nem pazarolok időt az időrablókra, figyelmet az energiarabló kapcsolatokra, könnyet a szárnyaszegett szerelmekre. Megértettem, hogy mennyire fontossá vált a mai időkben az önmagamért és elveimért való bátor, elszánt kiállás. Vitathatatlan tény, ha őszintén kimondom, amit gondolok, azzal hatalmas kockázatot vállalok, ám semmi sem fájdalmasabb, mint örökre benne ragadni egy olyan életben, ahová nem tartozom, és soha nem is teljesedhetem ki benne. Magához az élethez is bátorság kell. Vannak, akik éveken át gyávák ahhoz, hogy kimondják: sajnálom, bocsánat, szeretlek. Őszinteség, és tiszta, világos szavak nélkül csak szeparált, magányos lakatlan szigetekre sodródunk egymástól. Kár a fájdalomért, és az elvesztegetett időért. Kár a hosszantartó csend periódusokért.

Kik azok, akik képesek és megtanultak nemet mondani? Akik nem megúszni akarnak, hanem felvállalni, megindokolni a miérteket. Akik tudják, mit akarnak, így azzal is pontosan tisztában vannak, hogy mit nem. Elfogadjuk a tényt, vagy sem, az embert ma a nem-jei minősítik. A nem kockázatos válasz, mégis hatalom, tartás, a határok meghúzása. Ahol a nem, ott a hatalom, aki nemet mond, az diktálja az iramot. A nem az valójában az önbecsülésem, és a méltóságom barikádja, hogy eddig és nem tovább.

Valahonnan a gyerekkorból hoztuk, hogy megfeszülünk a szülői szeretetért, már akkor beindul a megfelelési kényszer lelket nyomorító mechanizmusa, a szeretetért bármit megtennénk. Aki nehezen mond nemet, valószínűleg már gyerekkorában megtanulta, hogy a nem pusztító, és romboló egy valami, csak konfliktust és veszekedést szül, ezért a szeretetért, és látszólagos békéért behódol, önalávetővé válik, megtanulja, hogy saját igénye, szükséglete, és az önálló döntés képessége nem létezik, vagy jobb, ha háttérbe szorul. Pedig mennyivel szebb lenne egy cseperedő, fejlődő lelket nem megnyomorítani elvárásaink szörnyű súlyával, hanem alternatívákat ajánlani számára, és megadni neki a szabad választás lehetőségét, a döntés szépségét.

Nemet mondani a lelki magánterületem védelme, egy igen önmagamra.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Király Eszter

A párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.