A kapcsolatokban lévő kiskapuk
Minden egyes alkalommal, amikor egy kapcsolat a végéhez közelít, vagy amikor megismerkedünk valakivel, akit még nem tudunk hova helyezni, nyitva hagyjuk a kiskaput. Ezek az úgy nevezett kiskapuk azt a célt szolgálják, hogy biztosítva legyen az átjárás a még nem véglegesített döntés és a visszavonhatatlan válasz között.
Nehéz azt mondani, hogy az ember mindig tud annyira bölcs és megfontolt lenni, hogy meghozza a lehető legjobb megoldást, amikor a magánéletéről van szó. Sokszor belekerülünk olyan helyzetekbe, amikor bizony szeretnénk még csak egy egészen kicsi hezitálási időt kapni az élettől. Amikor a két part között még úszkálhatunk egy kicsit, mielőtt végérvényesen eldöntjük, melyik oldalon kötünk ki.
De felmerül a kérdés, hogy vajon melyikünk bírná elviselni, ha a másik oldalon állnánk, és csak várakoznánk? Várnánk a pillanatot, hogy a másik kimondja az igent, vagy adott esetben a nemet. Ha gondolati síkon belemegyünk ebbe, akkor rögtön eszünkbe fog jutni legalább egy olyan eset, amikor nyitva hagyták nekünk is a kiskaput, és mi ott álltunk úgy, hogy fogalmunk sem volt, hogy ez most merre vezet tovább. Vajon akar-e a másik, vagy csak az időnket pazaroljuk? Egészen biztos vagyok benne, hogy ezt a kérdést sokan feltették már maguknak.
Amikor egy kapcsolat a végéhez közelít, kicsit más a helyzet, hiszen előfordul, hogy a másik fél még nem érzékel ebből az egészből semmit. Ilyen esetekben kapunk egy kis időt, ahol elgondolkozhatunk mit is akarunk. Szerencsésebb helyzet. Azonban amikor a partnerünk is végigmegy ezen és látja, hogy képtelenek vagyunk döntést hozni, azzal egy olyan állapotban tartjuk őt, ami azt hiszem méltatlan egy korrekt kapcsolathoz. Ebben az esetben nem tehetjük meg a másikkal, hogy nyitva hagyjuk a kiskaput számára, pusztán azért mert mi félünk kimondani, hogy vége. A saját gyávaságunk és egyben gyengeségünk miatt, nem okozhatunk valakinek a lelkében ekkora törést. Mert bár egy kapcsolat vége mindig szomorú és fájdalommal teli, de annál rosszabb nincs, mintha bizonytalanságban tartjuk a másikat. Ezzel ugyanis sokkal nagyobb károkat okozunk, mint azt akkor, és ott gondolnánk.
Éppen ezért, ha néha el is uralkodik rajtunk a félelem, gondoljunk bele, milyen volt abban a bizonyos kiskapus szituációban állni a másik oldalon. Ugyanez igaz arra is, ha valakit megismerünk, de még nem tudjuk eldönteni, hogy akarunk-e vele kapcsolatot, vagy csak pusztán szexet, vagy igazából semmit. Itt is sokszor kezdetét veszi a hitegetési időszak. Itt ez a kiskapu. Igen is-nem is. Kezdjünk el hallgatni önmagunkra és vagy hozzunk egy egyértelmű döntést anélkül, hogy a másikat várakozó álláspontba helyeznénk, vagy üljünk le az illetővel és mondjuk el neki, hogy most éppen jelenleg mit is gondolunk a dologgal kapcsolatban és engedjük meg neki, hogy ő dönthesse el, hogy akar-e várni arra, hogy mi forr ki belőle, vagy sem.
Mert nem jó érzés a bizonytalanság. Pokolian tud fájni, amikor valakin látod, hogy nem biztos benned. Amikor nem érzed, hogy kellenél igazán és csak parkolópályára állítva nézed a történéseket. Mert ezek az emberek, akiknek kiskapukra van szükségük, valójában önmagukban nem biztosak. Folyamatosan csak hezitálnak, és nem hisznek a saját döntésük komolyságában. Éppen ezért mindenki, aki belekerül a kiskapu effektbe, vagy ilyen, vagy olyan oldalról, mindenképpen gondolja át, hogy mit vár el, elsősorban önmagával szemben. Ez legyen mindig a legfontosabb, hiszen csak így lehet felelősségteljes döntéseket hozni, még a szív ügyeiben is.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez