A férfi, az Ő szégyene és a nő hálója

Itt többnyire az van, hogy a férfi, akibe azt nevelték bele, hogy védelmező és az utolsó véréig kitart, mert szégyen lenne az ártatlan, szegény nőt elhagyni, ki esetlen nélküle, marad és beledöglik. Aztán van olyan, hogy rájön miben van, és erőnek erejével, félretéve a szégyent, padlógázt nyom és átmegy kegyetlen, rohadt szemétbe, mindenkit keményen félretesz, és megpróbálja átlátni a manipulációkat és kijön. Meg persze van még ezernyi változat.

Aztán ezek a férfiak, ott állnak többnyire önmaguk előtt megszégyenülten, mert nem sikerült, meg még arra is rájöttek, hogy milyen hálót szőttek köréjük, és jól megfogadják, hogy ezentúl résen lesznek, és nem jönnek össze még egy pszichopatával. Aztán meg ugyan azt csinálják. Tisztelet a kivételnek.
Megerősödnek, kicsajozzák magukat, végre kapnak megint szexet, figyelmet, ezzel erőt, már ki tudják mondani maguknak, hogy nem akarnak többé, csak olyan kapcsolatot, ahol nem csak robotok, ahol nincs jó szex, ahol nem basztatják őket, ahol partnerség van, aztán ugyanazt választják. Mondom, tisztelet a kivételnek.

Mindent tudnak látszólag, aztán óvatlanok, de jönnek a hálók, és ugyanott vannak. Pár hónap és jön a cseszegetés, a szex nélküliség, a szégyen. És akkor megint nem tudnak kijönni, mert sokadszorra választottak be olyan nőt, aki valamiért akarja őket, de nem azért, amik ők maguk, és amiért igazán szeretni kéne valakit.

Valahogy tovább szövődik ez a történet és mindig ugyan azt a kört futják. Valamiért, nem az igazi partnert választják, hanem az illúziókat, meg körülményeket, meg a valótlanságot, meg, hogy keményen elhitetik velük, hogy azt fogják kapni, amire vágynak, aztán ha bekerültek a hálóba, az élet újra ismétli önmagát. A szégyen pedig továbbra is ott liheg a nyakukban, és talán örökre feladják, hogy megkeressék, azt, akivel lehetne máshogy élni.

Azt hiszem egy férfinak nagyon tisztán kéne látnia önmagát, a nőt és a helyzetet. Azt hiszem, sokkal óvatosabbnak kellene lenniük, azt hiszem, kéne bennük legyen igazi hit önmagukban és az erejükben, ahhoz, hogy meglássák és fogadják, a hozzájuk méltó nőt. El kéne tolni végre azt a szemüveget a lelkük elől, amely nem lát bele a nők minőségébe, és nem kéne mindent elhinniük, mert manapság kevés nő van, aki a csábítás, ősi, szent formáját űzi, ami a férfiért van és őt támogatja, viszont annál több a manipuláció, ami nem csábítás, csak fogva ejtés, egy vélt biztonság reményében.
Nem szégyen meglátni azt, akinek nem tiszta a szándéka. Nem szégyen, elhagyni azt, ami beteggé tesz. És nem szégyen, végre megkeresni a hozzád méltó nőt, és hinni abban, hogy végigcsinálja veled.

A szégyen, sok lecke után is a könnyebbet, cukiskodóbbat, láthatatlanul szépséggel, elesettséggel, félelemkeltéssel manipulálót választani.
Lássátok meg a csapdákat! Ébresztő!

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Barna Berni

Csak nemrégiben jutottam el oda, hogy le merjem írni magamról azt, hogy: Író. Egy megjelent és egy megjelenésre váró könyvvel és számtalan írással a hátam mögött. Szóval, író vagyok. Írónő aki szenvedélyesen kutatja azt, ami a felszín mögött van és csak ritkán látható. Ehhez be kellett járnom a fél világot és a saját útjaimat is. Azt az utat, ami szerintem az egyetlen út, mi egymáshoz vezethet minket. Az önismeret útját. Erről írok, néha szépen, néha nyersen, de remélem őszintén. Napi Júlia: Ki is valójában Júlia? Júlia minden létező. Istennő, királynő, gyermek, anya, feleség, szerető, szabályos és szabálytalan, elveszett és erős, önálló, tévelygő, céltudatos, forró és hideg. Júlia mi vagyunk, mi, Nők, minden minőségünkben megnyilvánulva. Vannak korlátaink, de ezeket a korlátokat valójában mi hoztuk létre önmagunk számára, mert azt hittük, majd megóv a csalódásoktól. Aztán még is csalódtunk, majd újra és újra felálltunk. Megértettük, hogy valójában Júlia a sérüléseitől lett erős, mert ezeken keresztül felfedezhette azt: Ki is Ő valójában? Júlia én vagyok és te vagy. Ezek a mi történeteink.