Erre képesek azok a párok, akiket a sors is egymásnak rendelt

Sokan próbálták már feltárni a titkot, hogy meddig tart a szenvedélyes szerelem állapota. Rossz hír, de maximum kettő-négy évig, és gyakran sokkal rövidebb ideig, mégis ezután a szerelemhormon állítólagos kiürülésével egy sokkal mélyebb, intimebb zónában létezünk, ahol felbecsülhetetlenül fontos számunkra az elköteleződés érzelmi biztonsága.

olvass tovább

Az a kapcsolat a jó, amiben szeretni tudod önmagad

Minden emberi kapcsolat, így a párkapcsolat is reláció, együtt létezés, együtt rezgés, ahol hatással vagyunk egymásra. Együtt vagy belezuhanunk a pogány életérzésbe, amit mi szerelemként értelmezünk, és össze-vissza zúzzuk magunkat, vagy együtt, emelkedünk fejlődünk, szerelembe emelkedünk. Finom csápjainkkal vagy lehúzzuk, vagy emeljük egymást.

olvass tovább

Csak az erősek képesek bocsánatot kérni

A bocsánatkérés nem mindig azt jelenti, hogy a másik embernek volt igaza és te tévedtél. Egyszerűen azt jelenti, hogy többre értékeled a kapcsolatot, mint a saját egodat. Az igazságérzethez való megrögzött, makacs ragaszkodás hozhat pillanatnyi önigazolást, elégedett érzést a sértett félnek, de csupán az igazság nem állítja helyre a békét, nem hozza vissza a bizalmat.

olvass tovább

Annyit adok, amennyit még képes vagy visszadni

Egy jó kapcsolat olyan, mint a tánc. Ha nem kapaszkodunk össze, ha nem préselődünk össze túlságosan, akkor elegendő terünk, és levegőnk marad, akkor tudunk igazán felszabadultan együtt mozogni. Ha túl erősen szorítasz, akkor az életterembe hatolsz, a privát zónámba csörtetsz, akkor felszabadult, örömteli lépéseimben akadályozol, egymás lábára taposunk majd, és suta, erőltetett, görcsös megfelelésbe csap át az egykori gyönyörű, egymást szabadon engedő, mégis egy ütemre mozduló, gyönyörű táncunk.

olvass tovább