Kulcsszó keresés /


Mit tartottak vonzónak a nők 50 évvel ezelőtt?

  • 2024. február 19.

Nehéz elhinni, milyen régen is volt a 60-as évek. A világ 50 évvel ezelőtt egy egészen más hely volt. Sok tekintetben egyszerűbb korszak volt. Az okostelefonok és az internet még nem vette át az életünk felett az irányítást. Ezekben az időkben más jelentette a szépségideált, férfiak tekintetében is. Nézzük meg, milyen férfiakat tartottak vonzónak abban az időben a nők.

olvass tovább

A munka-magánélet egyensúly megteremtése lesz a versenyképes cégek ütőkártyája 2023-ban

  • 2022. december 09.

A hibrid munkavégzés, a home-office, illetve a digitális nomád lét elterjedésével egyre nehezebb feladata van azoknak a munkavállalóknak, akik szeretnék megtartani a munka és a magánélet közti egészséges egyensúlyt. Míg néhány évvel ezelőtt a kérdést meg lehetett oldani azzal, hogy az ember kikapcsolta a számítógépét vagy mobiltelefonját, a folyamatos digitális jelenlét miatt ma már ez nehezen elképzelhető. A laptopok és okostelefonok ott vannak velünk a szabadidő eltöltése közben is, ezekről filmezünk, rendelünk ételt, vásárolunk, játszunk, tartunk kapcsolatot a szeretteinkkel és a munkatársakkal. Egyre több felhasználónak vált kényelmetlenné, hogy munkahelye a digitális eszközein keresztül beszivárog a magánéletébe, vagy éppen fordítva. Erre a problémára jelent kézenfekvő megoldást a legújabb okoseszközökön már elérhető „Fókusz” üzemmód, ami a szakértő szerint az elkövetkező években a gyártók egyik kiemelt fejlesztési területe lesz.

olvass tovább

Stílus és praktikum - 5 dolog, ami miatt be kell szerezned egy okosórát

  • 2018. december 17.

Azt gondolhatnánk, hogy mivel már mindenki okostelefonnal, tablettel és laptoppal szaladgál, teljesen fölösleges lehet még egy okos órát is beszereznünk. Pedig számtalan előnye van, arról nem is beszélve, hogy szerencsére ebben az esetben sem kell választanunk, hogy az adott darab okos vagy szép legyen. Így ez az egyik legstílusosabb és egyben legpraktikusabb kiegészítő, amely karácsonyi ajándéknak is remek ötlet lehet.

olvass tovább

Ezeket a beállításokat mindenképpen végezd el a karácsonyra kapott okoseszközökön

  • 2018. november 29.

Az elmúlt években a digitális eszközök az ünnepi szezon legnagyobb slágertermékének bizonyultak. Szinte nincs olyan háztartás, ahol évről-évre ne kerülne a fa alá legalább egy új okostelefon vagy tablet, de az okosórák és smart TV-k is egyre népszerűbb ajándéknak számítanak a magyar családok körében. Nem meglepő, hogy az ajándékozás után a legtöbben már azonnal használatba vennék a csúcskategóriás okoskészüléküket. Ennek ellenére az üzembe helyezéssel érdemes kivárni inkább egy nyugodtabb időpontot, amikor kellő figyelmet és időt tud szánni a felhasználó arra, hogy alaposan és átgondoltan végezzen el minden szükséges készülékbeállítást. Ellenkező esetben ugyanis súlyos kibervédelmi kockázatokkal és végzetes adatvesztéssel is számolhatnak a készüléktulajdonosok.

olvass tovább

Nyaralás okostelefonnal, női és férfi szemmel

  • 2017. július 27.

Hatékonyabban használják ki az okostelefonjaikat a nők, mint a férfiak, előrébb járnak a mobilfizetés, a navigáció és egy sor más, a nyaralás alatt fontos alkalmazás használatában - derült ki abból a kutatásból, amelyet a Huawei Technologies készíttetett többek között Magyarországon is. A felmérés szerint a két nem telefonhasználat terén sem csak ebben különbözik: a férfiak a jó hátlapi kamerát, a nők viszont a gyorsaságot - a processzort - részesítik előnyben a nyaralás során. A medencébe viszont továbbra sem vinnénk magunkkal okostelefont, mindössze a felhasználók harmada tartja fontosnak, hogy a telefon vízálló legyen.

olvass tovább

Az elektronikai eszközök nélküli gyermekkor csodái

  • 2016. október 30.

  • Fatal error: Uncaught Error: Call to a member function getPic() on null in /srv/www/stylemagazin.hu/docroot/local/draw_news_list.php:89 Stack trace: #0 /srv/www/stylemagazin.hu/docroot/modules/1.0_news_list/1.0_news_list_view.php(54): include() #1 /srv/www/stylemagazin.hu/docroot/lib/template/PT_ZONE_CONTENTS.php(27): include('/srv/www/stylem...') #2 /srv/www/stylemagazin.hu/docroot/page_templates/main/main.php(50): include('/srv/www/stylem...') #3 /srv/www/stylemagazin.hu/docroot/index.php(26): include('/srv/www/stylem...') #4 {main} thrown in /srv/www/stylemagazin.hu/docroot/local/draw_news_list.php on line 89