Kulcsszó keresés /


Férfiszempont: Rosszkor, rossz időben, rossz helyen

Megint az élet dobott nekem egy témát, ezért valódi gondolatok jönnek, nem egy fantasy regény első fejezete. Kezdem talán azzal, hogy van az úgy néha, hogy azt érzi az ember megtalálta végre az igazit. Nem történik semmi különleges, csak a lelkünk becsönget az agyunkba és egyszerűen bedobja a táskáját, mint a sulisok iskolakezdéskor az osztályterembe. Aztán telnek, múlnak a napok, a hetek és rájövünk, hogy egyedül élni mennyire más, mennyire elszoktunk tőle, hogy életünk egy-egy mozzanatát „meg kell” osztanunk valakivel. Az egyikőnk pl az életének párkapcsolati szempontból egy nehéz időszakának végén jár, építkezik és utálja a munkáját, míg a másik egy betegség után lábadozik, költözés után próbálja az életét rendbe tenni, egy beteg idős anyukával a hóna alatt.

olvass tovább

Milyen a jó tanulósarok?

  • 2017. augusztus 29.

Alábbi összeállításunkkal szeretnénk ihletet adni ahhoz, hogy hogyan alakíthatjátok ki vagy át iskolás gyermeketek szobájának egy részét, mégpedig úgy, hogy praktikus ugyanakkor kreatív tanuló teret hozzatok létre számukra.

olvass tovább

Natúrkozmetikumokkal óvd a babát!

  • 2016. szeptember 27.

Az ősz nem csak az iskolakezdés , a betakarítás ideje, de bizony ilyenkor születik a legtöbb csecsemő is. A gyermeket vállaló nők nemcsak teljesen új élethelyzettel szembesülnek a kis jövevény megérkezésével, mindemellett átalakul a testük, új kozmetikai igények merülnek fel. A Cikkünkben utánajártunk azoknak a natúr praktikáknak, amiket érdemes megfogadni már akár a várandósság ideje alatt, de a szülést követően is.

olvass tovább

Iskolakezdés: könyvcsomagolási tippek

  • 2015. augusztus 25.

Már jócskán az augusztusban járunk, mindenki postaládája megtelt a különböző akciós újságokkal, amelyekben írószereket, iskolatáskákat és megannyi, az iskolakezdéshez szükséges eszközt hirdetnek. Ilyenkor jön általában az első kétségbeesés: mit, miből, mennyit vegyünk. Éppen ezért arra gondoltunk, hogy egy kevésbé stresszes tevékenységet helyezünk középpontba, mégpedig a csomagolást.

olvass tovább

60%-kal nőtt az iskolakezdéshez szükséges eszközök ára az elmúlt 10 évben

  • 2015. április 14.

Az iskolakezdéshez szükséges csomagok ára az elmúlt 10 évben 60%-kal nőtt, 2021-ről 2022-re 18%, míg tavaly óta újabb 10%-os árnövekedést tapasztalhattak meg a családok. A drágulást az alapanyagok árának változása (papír, textil), az árfolyamváltozás és a gyártási költségek növekedésének hármasa indukálta. Egy elsősnek közel 40 féle termékre van szüksége iskolakezdéskor – a Vectra-Line szakértői ezt a termékcsoportot vizsgálták árszínvonal szempontjából. Márkahűség vagy márkához való ragaszkodás leginkább a tanárok által javasolt termékek között (ceruza, filc, festék, gyurma) jellemző, a többi kategóriában a szülők az ár és a tartósság alapján döntenek. A vásárlások egyre inkább áttevődnek az online térbe és az augusztus végi nagy roham is visszaesett, a szülők megvárták a beszerzéssel az első szülői értekezletet – tájékoztat Kárpáti Zsolt, a Vectra-Line, Magyarország egyik legnagyobb papír-írószer és irodaszer forgalmazójának ügyvezetője.

olvass tovább

A jó íróasztal megválasztásának szempontjai

  • 2014. szeptember 28.

Nekem ugyan még nincs iskoláskorú gyermekem, de a családban már van egy-kettő. Őket látva merem mondani, hogy az első 1-2 tanévben nem feltétlen szükséges saját íróasztalra beruházni. Leggyakrabban az étkezőasztalnál nézik át a feladataikat, illetve az egész napos iskolarendszernek köszönhetően, otthonunkban csak kevés feladattal kell megbirkózniuk.

olvass tovább

Szórakoztató tanulás okos alkalmazásokkal!

  • 2014. szeptember 24.

Két hete megkezdődött az iskola, a legtöbb gyerek számára vége a hosszú hetekig tartó mókának és kacagásnak. A tanulásnak azonban nem kell feltétlenül a füzetek és könyvek felett való görnyedésről szólnia. Otthonotokban felbukkanó Samsung Galaxy S5 okostelefonnal vagy Galaxy Tab S táblagéppel nem csak mérges madarakkal lehet dobálózni, de ma már számos jó minőségű, iskolakezdéshez hasznos alkalmazás áll a gyermekes szülők rendelkezésére.

olvass tovább

Szakkörök, különórák, tanfolyamok

  • 2014. szeptember 19.

A tanév elején az egyik dilemma, hová járjon az iskolás gyermek tanítás után. A választás sokszor azért nehéz, mert túl sokból lehet választani, de lehet azért is nehéz, mert alig van lehetőség.

olvass tovább