A Michelin exigazgatója tesztelte idén a hazai éttermeket a Dining Guide megbízásából
Véget ért a Dining Guide éttermi tesztelése. Kevesebb, mint egy hónap múlva kiderül, melyek Magyarország legjobb éttermei.
olvass továbbVéget ért a Dining Guide éttermi tesztelése. Kevesebb, mint egy hónap múlva kiderül, melyek Magyarország legjobb éttermei.
olvass továbbA Telekom VOLT – az erős nemzetközi felhozatal mellett – hagyományosan a hazai élvonalban lévő zenekarok és előadók legnagyobb seregszemléje, a most bejelentett nevekkel együtt - csak a két nagyszínpadon - több mint 50 kedvenc lép majd fel a július 1-4-ig tartó soproni fesztiválon.
olvass továbbFebruár 1-től a Tesla Loftban végre a hazai közönség is találkozhat Banksy, a földkerekség legismertebb graffiti művészének világát bemutató kiállítással. A Godot Kortárs Művészeti Intézet által gondozott tárlat igyekszik minél átfogóbb képet adni a "rejtőzködő művész" tevékenységéről - a világ számos pontján kiállított műveken túl - eddig még nem látott alkotásokat is bemutatva.
olvass továbbHárom élvonalbeli rockbanda, a My Chemical Romance, a Bring Me The Horizon és a The Offspring iratkozott fel a napokban - a korábban bejelentett fellépők mellé – a Telekom VOLT Fesztivál idei fellépőinek listájára. Ezzel, valamin a Halott Pénz, a Bagossy Brothers Company, Majka & Curtis, a Tankcsapda és még néhány hazai kedvenc bejelentésével - öt hónappal a fesztivál előtt – elkészült a Telekom Nagyszínpad programja, ami július 1-től 4-ig várja Sopronba a rajongókat.
olvass továbbNehéz évnek bizonyult 2023 a hazai építőipari vállalkozásoknak, és ha lehet hinni az előrejelzéseknek, a jövő év még több kihívást tartogat számukra. A kiszámíthatatlan gazdasági környezetben a cégek talpon maradása nagyban függ az árazástól, amit a jövőben valószínűleg lejjebb kell majd vinniük. Ez azonban nagy kockázat egy olyan iparágban, ahol a projekt alapú működés és az elégtelen támogató rendszerek miatt nagyon nehezen kalkulálhatóak a pontos költségek és ennek egyik legfontosabb összetevője a ráfordítandó munkaerő. Pedig ez egy egyszerű és gyors informatikai megoldással könnyen orvosolható. A Low-code / No-code programozás képes követhetővé és átláthatóvá tenni az összetett építőipari projektek pénzügyeit és időgazdálkodását, aminek az eredménye kevesebb stressz és nagyobb haszonkulcs lehet.
olvass továbbA NUBU 2019-es őszi-téli kollekciója a már korábban fellelt inspirációs ívet folytatja. A ZEN, amely a nemrégiben az Andrássy úton megnyílt NUBU ZEN STORE nevét is adta, a belső szabadsághoz vezető út keresése. Emellett a kollekcióban megjelennek a márkára jellemző hazai kortárs képzőművészeti utalások is.
olvass továbbTöbb bajnoki cím megszerzése felé is töretlenül menetel tovább a Gender Racing csapata. A második hazai futamnak is mondható Slovakiaringen a csapat három fiatal versenyzője küzdött a további bajnoki pontokért az elmúlt hétvégén. A fiuk ezúttal is tényleg keményen megküzdöttek az újabb győzelmekért és bajnoki pontokért!
olvass továbbA Gender Racing számára a hétvégén a Slovakiaringen folytatódik az FIA CEZ és az MNASZ Autós Gyorsasági OB a következő bajnoki fordulóval. A Dunaszerdahely melletti nagyszerű pálya már régóta az egyik legizgalmasabb helyszíne a bajnoki sorozatnak és a magyar versenyzők is amolyan második hazai pályaként tartják számon a szlovák aszfaltcsíkot.
olvass továbbHazai futamán dobogóra állhatott Kiss Norbert. A kamion Európa-bajnokságban szereplő magyar versenyző a sorozat második fordulóján mind a négy versenyen pontot szerzett a Hungaroringen. A Tankpool24 szombathelyi pilótája egy harmadik, egy ötödik és két hatodik hellyel zárta a magyarországi fordulót.
olvass továbbMásodik hétvégéjén Magyarországra érkezik a kamion Európa-bajnokság mezőnye. A kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert hazai pályáján mindenképp szeretne dobogóra állni, hogy így köszönje meg szurkolóinak és támogatóinak az évek óta tartó töretlen bizalmat és biztatást. A német Tankpool24 csapat magyar versenyzője futamgyőzelemmel kezdte a FIA ETRC 2019-es évadát: Misanóban esős futamban állhatott a dobogó tetejére.
olvass továbbA Magyarországon tanuló designipari és tervező szakemberek bevonásával készített designipari kutatást a Magyar Divat & Design Ügynökség, amelyből kiderül, hogy a pályakezdő fiatalok kevéssé vannak felvértezve a sikeres vállalkozói léthez szükséges tudással az üzleti fejlesztés és finanszírozás témakörében. A helyzet előremozdítása érdekében több modulból álló szakmai workshop sorozatot indított a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ), melynek keretében a résztvevők többek közt olyan fontos témákban kaphatnak gyakorlatban hasznosítható tudást, mint például a marketing és digitális technológia, a márkaépítés és a designkommunikáció.
olvass továbbSosem látott modellinvázióba fogott a Toyota 2019-ben: a világ legzöldebb autógyártója egyetlen év alatt 7 vadonatúj modellt mutat be Európában, amelyről a vállalat egy elegáns esemény keretében, a Várkert Bazárban, a Bazaar Eclectica étteremben megrendezésre került bemutatón tájékoztatta a hazai sajtót. Az esemény ugyanakkor kiváló apropóul szolgált ahhoz is, hogy bejelentsék: a márka magyarországi hibrid nagykövete, Király Viktor ezentúl egy vadonatúj Toyota RAV4 hibridet használ majd. Viktor 2,5 évvel ezelőtt, egy Toyota C-HR volánja mögött ismerkedett meg a környezetbarát hibrid elektromos hajtással, azóta pedig a környezettudatos, zöld autózás elkötelezett híve lett.
olvass továbbHogyan fér meg egymás mellett egy több, mint 140 éves történelmi épület, az ázsiai és a magyar konyha, valamint a város legjobb aranygaluskája? A választ a Várkert Bazár mellett, az Ybl Miklós téren érdemes keresni, ahol bámulatos enteriőrrel és fantasztikus ételkínálattal megnyitotta kapuit a hazai gasztronómia új trónkövetelője, a Felix Kitchen&Bar. Ezzel pedig a tavaly felújított, és eredetileg Ybl Vízház néven ismertté vált épületegyüttesbe a gasztronómiai megújulás is megérkezett.
olvass továbbA Gender Racing Team nemrég egy sajtótájékoztatón mutatta be 2019-es versenyzői felállását a legnagyobb hazai autósport rendezvényen melyre több mint hatvan-ezren látogattak el az AMTS hétvégéje alatt! Ott három versenyzőnk mutatkozott be, de már akkor folytak a tárgyalások, hogy egy már korábban felfedezett fiatal gokartos tehetség is csatlakozik az idei versenyszezonra
olvass továbbA magyarországi divat- és dizájnipari ágazat fellendítése, valamint egy értékteremtő hazai divat- és dizájnipari startup ökoszisztéma kialakítása érdekében stratégiai megállapodást kötött egymással a Hiventures, valamint a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ). A felek a megállapodás értelmében kölcsönös szakmai támogatást nyújtanak egymásnak a divat és dizájn területén tevékenykedő startupokat érintő programjaikban, illetve közösen alakítják a terület fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseiket.
olvass továbbA kékfrankos hazánk legnépszerűbb és legelterjedtebb kékszőlő-fajtája: országszerte közel 8000 hektáron termesztik, ami kb. 12-13%-át teszi a hazai szőlőskerteknek. A kékfrankosból készült borok a fogyasztókat elsősorban gyümölcsösségükkel és stílusbeli változatosságukkal nyűgözik le: a borászok pedig a fajta megbízhatóságát és sokoldalúságát hangsúlyozzák.
olvass továbbÚjabb két fővárosi étterem került be a Michelin-csillagos magyar éttermek sorába, így már hat hazai étterem büszkélkedhet a rangos elismeréssel. A Stand Restaurant és a Babel Budapest is kiérdemelt egy-egy csillagot.
olvass továbbEzeknek az újdonságoknak a jegyében zajlott a hazai gyorsasági autósport legsikeresebb formula autós csapata a Gender Racing Team évadnyitója az AMTS-2019 rendezvényen a Hungexpon. Itt mutatták be a legújabb Forma3-as versenyautójukat egy Dallara F317 TOYOTA F3-ast, mely a hazai formula autós mezőny jelenleg legújabb versenytechnikája.
olvass továbbA cím elsőre talán túlzásnak tűnhet, azonban azt kell mondanunk, az Audi modellje nem csupán megfelelt minden elvárásunknak, de messze túlszárnyalta azokat. Egyre többet hallunk arról, hogy a jövő kulcsa az elektromos autókban rejlik, azonban egyelőre még sokszor kuriózumnak számítanak, különösen a hazai utakon. A legtöbb esetben ráadásul elég egyszerű felismerni őket, különleges stílusuk miatt, azonban az Audi hazánkban is bemutatott e-tornja tökéletesen illik a márka jól megszokott, minőségi dizájnjába, ráadásul már amiatt sem kell aggódnunk, hogy esetleg túl gyakran kell megállnunk útközben a töltés miatt.
olvass továbbAz idei versenyévadhoz kapcsolódó második komoly tesztjét sem hazai pályán futotta a Gender Racing Team az elmúlt hét közepén. Ezúttal viszont a már nagyon jól ismert és tulajdonképpen a magyar autósport számára második hazai pályaként is számon tartott Dunaszerdahely mellett lévő Slovakiaringen rótták a köröket ezúttal már teljes versenyzői létszámban.
olvass tovább