Kulcsszó keresés /


Hová rohanunk? Hol vesztünk el?

Úgy hajtjuk előre a szekeret, mint ahogy a versenylovak szántják a pályát, akiket egész életükben erre képeztek ki. Olyan gyorsan haladunk előre időben és térben, hogy a nagy loholásban legtöbbször saját magunkban botlunk el. Biztos, hogy be kell vállalni a péntek esti műszakot is? Kell még nekünk az a projekt? Van szabad kapacitásunk a huszonhatodik ismerősünknek is segíteni? Szükség van a sokadik tanfolyamra? Hova vezet ez? Mi lesz velünk, ha nem tudunk megállni néha egy-egy pillanat erejéig, és időt szánni arra, hogy emésztgessük az életet és a történéseket?

olvass tovább

Kaleidoszkóp-díjat kapott a Radnóti Színház Petri-estje

  • 2021. november 08.

Huszadik alkalommal rendezték idén Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléjét, a Kaleidoszkóp Versfesztivált, Kaposváron. A november 2-7 között tartott versenyprogramban kilenc ország előadóit és társulatait láthatta a közönség az elmúlt héten. Közülük a zsűri a Radnóti Színház és az Ördögkatlan Fesztivál közös produkciójának, a Kezdhetek folytatódni című Petri György-estnek ítélte a fesztivál fődíját, a Győri Nemzeti Színház produkciójával megosztva.

olvass tovább

A való életben nincs filter

Az utóbbi időben igen nagy népszerűségnek örvendett a Nyerő Páros cím alatt futó valóságshow, melyben hazai hírességek, egészen pontosan párok, házastársak versenyeznek egymással. Bár nem követtem sem idén, sem máskor ezt a műsort, mégis minduntalan olyan cikkekbe, videókba futok bele, melyek azt boncolgatják, mennyire felszínes az, ahogy megjátsszák magukat az emberek az Instagram platformon például, és magában a műsorban is, de a legvégén persze úgy, ahogy kell, lehull a lepel.

olvass tovább

Oda lépett be, ahonnan mindenki más kilépett – Rexton G4 2.2 e-XDI Premium 4WD

El lehet indulni a versenyen, ahol az összes nagy név a startjelzőnél vár és gigantikus marketing kerettel, újabbnál újabb fejlesztésekkel próbálják meggyőzni a vásárlókat arról, hogy az ő járművük a legjobb. De a SsangYong jól tudja, hogy nem érdemes. A koreai autógyártásról már senki nem hiszi, hogy a futottak még kategóriába tartozik, de a SsangYong az európai piacon még nem vetette meg kellőképpen a lábát ahhoz, hogy minden hangszeren játszhasson. Helyette viszont olyan réseket talál, ahol éppen kevés a versenytárs vagy éppen nincsen egy sem.

olvass tovább

A kakukktojás – Kia Stinger GT 2021

A Kia palettája egyre szebb, egyre versenyképesebb modelleket tartalmaz. Az értékesítési darabszámok, a márka image is bizonyítja, hogy kiváló startégiát folytat a koreai gyártó. Viszont van egy modell, ami valahogy nem illik a sorba. Nem lenne elég szép? Dehogynem! Nem elég gyors? Pont ellenkezőleg! Ennek ellenére, valahogyan kilóg a sorból. A mostani tesztnél ennek jártunk utána.

olvass tovább

Jótékonysági vacsora Kiss Norbival a Sulyom Tájétteremben St Andrea borokkal

  • 2021. augusztus 02.

Jótékonysági vacsorát szervez Kiss Norbi világ és többszörös Európa bajnok autóversenyző szeptember 15-én, délután 4-től a Tisza tónál Sarudon a térség egyik legkülönlegesebb és legminőségibb gasztronómiai kínálatát nyújtó Sulyom Tájétteremben. Norbi ezzel is segíteni szeretné alapítványa, a Macskaárvaház állatmentő munkáját. A hatszoros magyar bajnokként is jegyzett állatvédő autóversenyző kezdeményezése mellé nem csak Kücsön Gyula az étterem tulajdonosa, de Komjáthy Andrea ügyvezető és Berecz Ádám séf is odaállt, így mindannyian önkéntes munkában látják vendégül Norbi jótékonykodó vacsora partnereit.

olvass tovább

Így kell a hiányt pótolni – BMW iX3

Amikor az összes versenytárs, beleértve a Teslat is, már képes kínálni a most oly divatos SUV formavilágból elektromos modellt, hiszen ott a Mercedes EQC, Audi e-tron, Jaguar i-Pace, illetve a Tesla Model Y, akkor a bajor gyárnak sem volt már ideje kivárni az iX megjelenését. Átalakították a legalkalmasabb modellt az X3-at és iX3 néven piacra került annak elektromos változata.

olvass tovább

A robogómotorkerékpár – Honda Forza 750

Vannak a robogók, vannak a nagyrobogók és ezek után van még egy fokozat. Egy kategória, amihez viszonylag kevés motor tartozott. Yamaha T-Max, BMW 650C vagy éppen a megszűnt Suzuki Burgman 650. A Honda viszont ez a méretosztályt újra értelmezte és bár köbcenti alapon versenytársként érkezett, de felépítése, technikája miatt nehezen tudom egy kalap alá tenni az imént említett mega, maxi, óriás robogókkal, vagy nem is tudom hogyan kell őket hívni.

olvass tovább

Ha irigyek rád, akkor hidd el, valamit biztosan jól csinálsz

  • 2021. április 28.

Az irigység nagyon sokszor azt jelenti, hogy valamit jól csinálhatsz, hiszen féltékenyek rád, fenyegetettséget jelentesz számukra. Lehet, hogy ez a részedről nem szándékos, mégis ezt váltod ki belőle és igyekszik felvenni veled a versenyt, hogy megtartsa a pozícióját. A következő jelek erre utalnak :

olvass tovább