Nem akarok kirakatkapcsolatot

Nem akarom teleszórni az Instagramot a közös szerelmes képeinkkel, nem akarom a Facebookon tudatni, hogy mostantól nem vagyok egyedül. Valami igazit keresek, és ez nem az.

Amikor megtalálom azt az embert, akinek tényleg bizalommal dőlhetek neki, nem akarom, hogy mindenki tudjon róla. A magaménak akarom a közös pillanataink, azt, ha múzeumba visz és megcsókol a képek között, azt, hogy milyen, amikor rám néz egy tál gőzölgő tészta fölött. Magunknak akarom definiálni ezt a szerelmet, nem mások orra alá dörgölni, hogy #relationshipgoals.

Lehet, hogy maradi vagyok, de nem akarom, hogy a fél világ úgy érezze, hogy köze van a kapcsolatomhoz, hogy egy vita után csak azért is kirakjak egy idézetet arról, hogy az igaz szerelem mindig megbocsát. Nem akarok cukormázas felszínt, inkább mély érzéseket.

Nem akarok virágot kapni a munkahelyemre, hogy aztán lefotózhassam és kitehessem a Snapchatre, hogy az enyém a világ legédesebb pasija. Csak tudni szeretném, hogy jó velem és tisztel.

Nem akarom, hogy minden egyes képemhez odakommentelje, hogy mennyire gyönyörű vagyok. Sőt, azt se akarom, hogy minden nap elmondja, mennyire szeret. Olyan sokat csalódtam már a szavakban. Bizonyíték kell nekem, biztos háttér és támogatás.

Az, hogy a közösségi oldalamon csámcsogó emberektől várok hitelesítést, azt mutatja, hogy nem csak magammal, de a kapcsolatommal szemben is bizonytalan vagyok.

Még azt sem akarom, hogy öt percenként pittyegjen a telefonom, hogy írt. Szeretnék biztos lenni benne, abban, hogyha egy óráig nem jelentkezik, az nem azt jelenti, hogy más nő szoknyáját húzza éppen félre, hanem azt, hogy elfoglalt. Hogy majd jelentkezik, amikor tud.

Nem akarom, hogy valaki külső megfigyelőként atomjaira szedje a kapcsolatom, nem akarom, hogy helyettem más definiálja.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!