Így rúgnak ki interneten keresztül

A személytelen búcsú a legdurvább.

A téma ellenére nem kicsit giccses a film. Pontosan nem lehet megmagyarázni, hogy mi a gond, de ellentmondásban van a téma és a kifejtés. Itt nem feltétlenül a főhős kilométereiről van szó, hanem brutálisan kemény történetekről, amikor is vége lesz valaminek. Itt egészen pontosan kirúgásokról beszélünk, illetve beszélnek. Hol személyesen, hol próbaképpen interneten keresztül, amikor is a képernyő mondja ki a búcsúszót. Az embert mintha kiírná a világ, és inkább úgy van vele, hogy elég néhány szám, és ha a mutatók nem megfelelőek, akkor akár a hídról is leugorhat bánatában az, akire nincsen már szükség.

George Clooney mosolya nagyjából elviszi a filmet, talán az a legérdekesebb, hogy embertelen szakmája ellenére ő a legemberségesebb, vagy inkább ő az, akinek vannak még érzelmei. Persze senki sem az, aminek látszik. A lényeg, hogy valójában senkire sincs szüksége a másiknak, és tényleg csak pillanatnyi az érdek és az élvezet, a hazugság meg örök, legalábbis, ami az emberi kapcsolatokat illeti.

Valaki úgy gyűjti a levegőben töltött kilométereket, hogy eközben emberek sorsát pecsételi meg, és közben szeretőként sem utolsó, ám éppen amikor komolyra fordítaná a szót, akkor derül ki, hogy ő is mellényúlhat.

Vagy csupán tükörként működik ismét a világ, és csak azt kapja vissza, amit ő maga tett bele. Még akkor is, ha nagyon hatásos előadások során fejti ki filozófiáját, ami első hallásra tökéletes, de valójában nem biztos, hogy működőképes.

Ahogy az internetes „Istenhozzád” sem feltétlenül a legjobb megoldás.

Persze sms-ben szakítani, vagy a házasság napján visszakozni sem meglepő egy olyan világban, ahol az ember maga éppen olyan tárgy, mint minden más, amivel körbevette magát.

Modern munka, modern módszerekkel.

Modern öngyilkosság, modern szerelem.

De valójában egyik sem igazi.

Lehet, hogy éppen ettől giccses a dolog.

Attól, hogy a valóság is éppen ilyen.

Sem alapja.

Sem teteje.