Mentünk az Adriára, és a Szalai Évát bömböltetted az úton, azt képzelted, én vagyok a dalból a nő. Boldog voltál, hogy melletted ültem, és éppen úgy viselkedtél, mint egy kisgyerek, aki megkapta a hőn áhított villanyvonatot.

Akkor láttam először a tengert, és jó volt a sós illatban szerelmeskedni veled. Nem törődtünk a többiekkel, együtt tettünk meg minden lépést. Tetszettek a kabócák a fákon, akikről azt sem tudtam addig, hogy a világon vannak, és imádtam azt is, hogy teátrálisan le akartad lőni őket. Hogyan lehetne lelőni a partról ezernyi apró kabócát? Túljátszottad a szerepedet, még azt is, hogy szerelmes voltál. Úgy képzelted az igazit, mint engem, mint a villámcsapást, akivel egyértelmű minden. De azzal nem számoltam, hogy az igazi, aki akkor én voltam neked, nem áll készen arra, hogy veled legyen. Keveset tudtam akkor a világról, nagyon új volt az életkörülmény, új volt az is, hogy nyaralok. Azelőtt nem utaztam Miskolc-Tapolcán kívül sehová. Tanulnom kellett melletted, és persze tanultam, mint egy szorgalmas diák, aki ösztöndíjjal bekerült egy jó egyetemre. Hálás voltam minden percért, hálás voltam érted is a Jóistennek, hogy arra a néhány hónapra ajándékba kaptalak.

Ott mutattad először, hogy a kenyeret olivába kell mártani. Nem is meséltem neked, hogy azóta is úgy eszem, pedig mindennek tíz éve is van már, de az emlékeim az első nyaralásról nem fakultak. Imádtad a jó horvát házibort, és utánoztad a nénit, aki felszolgálta nekünk az ételt. Eljátszottad, hogy beszélsz a nyelvén, a morcos házinéni pedig úgy nézett rád, mint egy bolondra. Fogalma nem volt, melyik bolygóról jöhettél, bár abban sokszor nekem is kételkednem kellett, hogy erről a földről származol. Éjjel a hajóban szerelmesen összebújtunk, vissza kellett szorítani a lélegzetünket, hogy a többiek meg ne halljanak, de ez fájdalmas volt. Fülig szerelmes voltál abba a film noir-os életérzésbe, amit tőlem kaptál. Imádtad, hogy pirosra festettem a szám, és hogy pördült a szoknya rajtam. Szeretted, hogy veled nevetek, bár sokszor nem tudtam, mi olyan vicces a kismacskán, aki felugrik a kerítésre, és bambán nyekken egyet.

Nem hiszem, hogy valaha voltam beléd szerelmes. Jobban belezúgtam az Adriába, meg az olivába gyömöszölt kenyérbe, ezek a mai napig megmaradtak. Te meg elhagytál sok másik Szalai Éváért, tudom, az egyiknek pirosabb volt a szája. Rengeteg Éva cserélte egymást az életedben, de te egyiknél se kötöttél ki igazán. Olyan vagy, mint egy bolond sirály, aki csak néha vágyja a tengerpartot, de igazán az óceánon érzi magát szerelmesnek, és huzamosabb ideig sosem bírt megmaradni a kikötőben.

                                                                                                                    Szentesi Éva - Rúzs és Tükör

• rúzs és tükör szentesi éva

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!