Te tudod, mi az, hogy megszelídíteni? Valami tényleg olyasmi, amit az emberek alaposan elfelejtettek. Kapcsolatot teremteni, minden nap egyre közelebb ülni, előre örülni, díszbe öltöztetni a szívet, valaki számára egyetlennek lenni. Miért olyan nehéz ez mostanában? Miért olyan időt adni a fontos dolgoknak? Miért olyan nehéz várni?

Nem engedjük az emberi kapcsolatainkat végig haladni a fejlődési szakaszokon, nem hagyjuk, hogy szárba szökkenjenek, majd virágba boruljanak, és végül egyáltalán nem, vagy pedig csak félgőzzel gondozzuk, magára hagyjuk őket, elfelejtjük virágoztatni. Húzzuk, vonszoljuk az elmúlt szerelmeket, értelmetlen, hasztalan, kacat-kapcsolatainkat, és rájuk adjuk a barátság hamis álruháját. Mindenkinek valóban készen kellene állnia egy új szerelemre, úgy, hogy az egyedüllétben szerezte meg a megfelelő szintű önismeretet, önbizalmat, és önbecsülést. Szomorú, lelki sérült társfüggők klónhadserege vagyunk, mindenki az ideális párkapcsolatot hajszolja, és csorbult egóját, sebesült, vagy sosem volt önbecsülését azonnal, mohón a  szerelemben akarja megszerezni.

Én nem játszhatom veled ezt az életet úgy igazán, amíg nem vagyok megszelídítve. Nem nevethetek, bolondozhatok felszabadultan, nem rajzolhatok terveket, nem álmodhatok veled jövőt, amíg nem érzem, hogy te felelős lettél értem. Nem ültethetek egyetlen virágot, és fát sem veled együtt, nem hozhatok létre maradandót, nem invesztálhatok érzelmeket, szerelmet, figyelmet, szenvedélyt, női energiákat, ameddig tudom, hogy te itt csak átutazó vagy, mert bármikor lemondhatsz rólam. Nem akarok veled közös világot, nem akarok egy élettérben lélegezni, és hagyni, hogy erős férfikezed nyoma még szebbé, még szerethetőbbé varázsoljon itt mindent. Nem akarok nagyot zuhanni. Mert ha megszeretlek, éreznem kell, hogy az egyetlen vagyok, ahogyan veled is éreztetnem kell ugyanezt. Szelídíts, és adj időt nekünk, mert én fülelni akarok, hallani akarom a lépteid neszét, ahogyan hazafelé lépdelsz. Várni akarlak. Hiányolni akarlak. Hagyni akarom, hogy megfényesedjen tőled az életem.

Engedni akarom, hogy kihozd belőlem az igazi nőt, a feminin jegyeket, aki valójában vagyok. Engedni akarom, hogy kihúzd nekem a széket, ha leülnék, hogy feladd a kabátom, hogy kivedd a kezemből a szemeteszsákot. Hogy lehozd a padlásról a téli abroncsokat. Hogy összeillessz, megjavíts, felfúrj, megtankolj, beparkolj. Nem azért mert ezekre nem vagyok képes egyedül, hanem azért, hogy te férfi legyél, én pedig nő. Hogy gyönyörködhess végre bennem. Úgy kérlek, tedd szelídebbé a vonásaimat, finomabbá a hangomat, lágyabbá a mozdulataimat.

Nekem olyan férfi kell, aki felfedez magának akkor is, ha éppen nem ragyogok ki a tömegből. Aki meghódít, bókol, udvarol, és tudja még, milyen egy igazi, ódivatú randevú. Olyan, aki még ismeri ezeket a kifejezéseket, és nem tekinti azokat múlt század eleji, idejét múlt, fölösleges időhúzó tevékenységnek, átugorható fázisnak. Nekem olyan férfi kell, aki hozzám hű lesz, és velem megelégszik, mert eldöntötte, mert így akarja, és nem magyarázza be senkinek, hogy a monogámia szemenszedett képtelenség, a hűtlenség meg kizárólag a génelméletre fogható. Olyan, aki velem megállapodik, és nem megalkuszik, akinek én nem kompromisszum vagyok, B terv, nem vagyok előző, félbemaradt szerelmek folytatása, és nem vagyok kiegészítés, nem vagyok második esély, és nem vagyok második nő.

• ego elköteleződés párkapcsolat szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!