Akkor menj tovább, amikor már megtanultad. Amikor elmentél oda, ahol a szemed messzire ellát, és újra beindulnak az érzékeid, ahol kifelé figyelsz végre, és érzékeled, hogy más is létezik a túlgondolkodásod, a kusza teóriáid nélkül. Ahol eleget róttad az utakat, üldögéltél, hallgattad a csendet, meg a levelek zizzenését, és eleget fordítottad arcodat a parti fák lombjain villódzva átszűrődő napfény felé.

Ki kell menni, ezt mondom mindig, ki kell lépni önmagunkból, szabadulni, sokáig szaladni, és messzire látni, túl a horizonton, oda, ahol az ég kékje, és a tenger azúrja összeér, és hiába keresed összeszűkült szemmel a vékony határvonalat, nem találod a különbséget. Minden elmúlt szerelem előráncigál egy szívleckét a tarsolyából, és ha hagyod, akkor fájdalmak, és kínkeservek során beleveri a fejedbe a lényeget, hogy csak úgy léphetsz magasabb osztályba, amikor már mindent tudsz.

Akkor menj tovább, amikor eleget voltál egyedül. Mint amikor egy pihentető alvás után kitárod a zsalukat, jólesőt nyújtózol, és hagyod, hogy újra belopózzon a napfény és arannyá színezze a félhomályt. Egy gyötrődéssel teli, átizzadt, átforgolódott éj után kellemetlenül szúr a bántó reggeli fény, ne erőltesd hát a jókedvet, a pozitív szemléletet, az élettel teli energiát, amikor romjaidban heversz. Jogod van szomorúnak lenni. Jogod van egyedül lenni. Az egyedüllét nem magány, nem átok, nem gyötrelmes, átugorni való életszakasz. Minden istenhozzáddal tanulsz, minden új kapcsolatra az előző készít fel, el kell fogadnod, az egyedüllét periódusa egy terminál, váróterem egy másik utazás felé. Áldásos és gyógyító, mert végre a saját tükörképedet szemléled, és nem abban a megrepedt, homályos másik tükörben értékeled magad, amit ő tartott feléd éveken át. Ráismersz régen elfelejtett igazi arcodra, rég nem használt mimikai ráncok lépnek újra működésbe, csak magadat színezed, önmagadat dekorálod. Az egyedüllét mandátuma lejár, amikor készen állsz. Amikor elméd és lelked felülete sima, mint a tiszta tábla, újra teleírható emlékekkel, új emberi arcok, új szerelmek érintésével. Szürkén, színtelenül, boldogtalanul, és félve az egyedüllét magánnyá durvul, árnyéka, mint elvakult denevér ádáz módon ragad beléd.

Az egyedüllét, a párkapcsolat nélküliség ne legyen a mai ember skarlát betűje. Ne legyen stigma, ne érezze számkivetettnek, és társadalmon kívülinek az, aki hosszabb időn át a saját társaságát élvezi. A párkapcsolat ne legyen terápia, önbizalmat izmosító tréning, ne szolgálja senkinek az érzelmi, anyagi, és szexuális komfortérzetét. Feleslegesen túlbonyolítjuk, túlanalizáljuk a szerelmet, önmarcangolunk, mit hol ronthattunk el. Pedig csak annyi történt, hogy bármilyen erősen akartuk az égszakadást, földindulásérzést, és a sírig tartó szerelem ígéretét, mégis csak ennyi volt benne, kimerült, mielőtt kiteljesedhetett volna. Ne dugdossuk, ne szégyelljük a szárnya szegett szerelmeket, ne érezzük becsapva magunkat, a megválaszolatlan kérdések, félbemaradt párbeszédek, derékba tört álmok ugyanazok maradnak nem változnak, nem lesz belőlük hirtelen tündérmese.

• gyászfolyamat párkapcsolat szakítás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!