Mi az elköteleződés? Megállapodás, vagy megalkuvás? Kínzó szerelmi maximalizmus, elvárásoknak való végső megfelelés, fárasztó menetelés utáni pihenő? Révbe érés, vagy limitált idejű lehorgonyzás, ahonnan úgyis vesszük a sátorfánkat, és egyszer továbbállunk? Megállapodni végleges döntés, megalkudni pedig azt jelenti, egy időre porvédő takaróval fedem le az álmaimat, mint nyári lakban a bútorokat szokás.

Megalkudni azt jelenti, hogy eleget masíroztam a szerelem sivatagában elvárásaim és ideáljaim paramétereit szorongatva a kezemben, eleget pipáltam, és ikszeltem, most elfáradtam, nem leszek többé maximalista, az idő zakatolva halad, és nekem nincs sok belőle. Ezért a nagy Ő helyett az éppen megfelelőt választom, az aktuális jófiút, megalkuszom mellette, mert úgysem létezik igazi.

Megalkuvónak lenni azt jelenti, hogy valamicskét mindig megtartok magamból, és neked oda egészen tilos a bemenet, enyém marad a jövőképem, a karrierem, az ágyam, az asztalom, te csak limitált időre veheted azokat bérbe, használhatod, ahogyan használsz engem, és én, használlak téged. Használlak magány ellen, mert végül is jófej vagy, jó társaság, és használlak a megfelelő szexuális komfortérzetemre, használlak kulturális eseményekre, a kísérőm vagy, és én a tiéd.

Egy hosszú távon jól működő párkapcsolat során észrevétlenül formáljuk egymást, illeszkedünk, csiszolódunk, mint édesvízi kövek. Idővel, ha végig simítunk egymáson, érezhetjük, nincs durva, érdes, recés, vagy másmilyen zavaró felület. Nincs olyan, ami megzavarná ujjaink vándorlásának menetét, nincs, ami gátolná közös, harmonikus életünk menetét. Az évek, és a bátran megkötött apró kompromisszumok mostak simára, és a tény, hogy cseppet sem bánjuk, mert mindez nem szomorú kényszerkompromisszum, egymás döntése vagyunk, és nem az utolsó lehetősége. Tudjuk már mit akarunk és tudjuk, mit nem. Megtanulunk a szeretet nyelvén, kommunikálni, higgadtan érvelni, megvédeni magunkat, határokat húzni, hogy eddig és nem tovább. Mert valódi szeretet, empátia és elfogadás csak akkor lesz a kapcsolatban, ha mindketten képesek vagyunk felismerni és tiszteletben tartani egymás határait. A cél az, hogy lecsiszolódott, sima felülettel együtt úgy lélegezzünk, hogy a másik is kapjon levegőt, legyen elegendő élettere. Ne érezze szűknek, sem túl tágnak a távolságot, ami közöttünk van.

Aki valakivel közös életre készül és nem tudja elviselni hozott vagy szerzett egyéni megnyilvánulásait, szokásait, az nem megy át az első rostán, csúfosan megbukik a közös élet első alkalmassági vizsgáján.  Az bele se vágjon a következőbe, ne is próbáljon meg csiszolódni, nem fog menni. A konfliktusok nem kialakulnak, nem eleve vannak. Már akkor adottak, és jelen vannak, ha két ember egy fedél alá kerül. Különbözőek vagyunk, eltérő habitussal, világnézettel, családi háttérrel. Nem kell, hogy összemossuk egyéniségünket a másikéval, hiszen hosszú távon nem az a cél, hogy teljesen felolvadjunk egymásban, majd kétségbeesve keresgéljük, hová lettem én, és hol hagytam el őt.

• kompromisszum megalkuvás párkapcsolat párkapcsolati boldogság

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!