Gondolatok a szerelemről

Elgondolkoztam a randizásról, a szerelemről. Mindig erre vágyunk, nem? Mármint amíg egyedül vagyunk. Én legalábbis mindig erre vágytam. A nagy, mindent elsöprő szerelemre, arra, hogy érezzem, valakinek én vagyok a minden. És, hogy ő, mint az egyetlen, megért engem.

Ugye mindannyian ezt szeretnénk?! Akkor miért olyan nehéz? Talán, mert azt a valakit megtalálni, akit kívül-belül szeretsz, istenítesz, elfogadsz, aki megért és aki téged ugyanígy szeret, majdnem a lehetetlenséggel ér fel. Nálam pont ez a megértés dolog volt nehézkes szinte mindig. Sokan talán nem is értik ezt. Azt szeretnék, hogy meglegyen a szerelem, az összetartás, az egyező értékrend és már "kész" is a jó kapcsolat, boldogok. Nos, ez nálam nem így működik. Talán bennem van a hiba, de ez nekem sosem volt elég. Mindig arra vágytam, hogy a lelkivilágomat megértse valaki. Ami szinte a lehetetlen, főleg, hogy vannak dolgok, amiket még elmagyarázni sem tudok. Csak érzések. Érzed vagy nem érzed. Átérzed, amit én? Katarzist okoz vagy csak azt mondod, nem rossz? És még, ha azt is mondod, átérzed, ha én nem ezt érzem rajtad, akkor tudom, hogy nem úgy érzel, ahogy én. Butaság, tudom. Nehéz megmagyarázni. De fényévente találkozom csak olyannal, aki pontosan érti, miről beszélek, tudja és érzi, hogy milyen vagyok, mert ő is olyan. Nos, ez az érzés maga a csoda. Ez, az a fajta csoda, amikor nem a mindenedet átjáró zene, hanem a másik ember okozza számodra a katarzist. Meghatározó élmény. Olyan élmény, ami nélkül nem tudok létezni. (Pedig a zene is ilyen...) Ha rólam van szó, hát ez az, amiért sok kapcsolat kudarcba fulladt. Mert valahogy rájöttem, hogy úgysem ért meg, nem is érdekli, akkor minek az egész?! Sok olyan is volt, hogy a másik fél egyszerűen úgy gondolta, hogy ennyi elég volt, nem kér többet belőlem. Én meg nem akartam felfogni. Aztán persze kénytelen voltam. És utólag visszagondolva: mi értelme lett volna tovább húzni, mikor csak időpocsékolás volt és szinte semmilyen szinten nem értettük meg egymást?! Persze ott a másik oldal is: hiába ért meg valaki, ha kiderül, hogy az alapvető értékeitek nem ugyanazok vagy egyszerűen a nagy megértés ellenére nem érdekled és nem is tisztel. Vagy, ha szeret, mindent megtenne érted és érti is, amit oly kevesen, de a kémiája mégsincs meg a dolognak, hiába szeretted volna mindennél jobban.

Mindig rájövök, hogy ezek a dolgok bonyolultak. Túl sok mindennek kell passzolnia. Egyszerűen lehetetlen. És aztán persze elgondolkozom: biztos, hogy mindig arról szól a dolog, hogy megértjük egymást vagy nem? Ha rólam van szó, akkor én így is-úgy is tudok nagyon magányos lenni. Egyedül vagy társsal, ha megértenek, ha nem. Néha csak szimplán egyedül érzem magam úgy, hogy senki nem adott rá okot. Talán, mert ilyen magányos típus vagyok. Talán nem is másokról szól ez az egész. Talán csak és kizárólag rólam. Arról, hogy én milyen vagyok és mennyire engedem közel magamhoz azt, aki szeret. Ennyi az egész. Mert ha te is szereted őt, akkor buta dolog nem beengedni a világodba. Főleg, ha minden passzol, az értékrend is, ráadásul még egymás hülye poénjain is röhögtök... Persze nehéz lesz, nagyon nehéz. Hiszen beengedni valakit abba, amit meg sem tudsz magyarázni, az szinte lehetetlen. De ha meg akar érteni, te pedig be akarod őt engedni, akkor előbb-utóbb sikerülni fog.

Hosszú Viktória

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!