Akit nem szeretnek, az megreked, stagnál, és éveket pazarol el. Akit rosszul szeretnek, az elveszti életkedvét, és ellenségessé válik, mert a szeretetlenség zsémbes, gonosz, rosszmájú embert formál bárkiből. Akit viszont úgy szeretnek, és annyira, amennyire igazából szüksége van, az életörömöt, és sikereket talál élete más területein is, és boldogabbá válik számára a világ.

Vannak, akik dadogva, vagy egyáltalán nem beszélik a másik érzelmi anyanyelvét. Te képtelen voltál bármit is adni, a humortalan, sótlan üres frázisokon, és a kirakatéleten kívül, én kényszeredetten mosolyogtam, és huszonhat évesen száznak éreztem magam. Ez volna a társkapcsolat, melyre oly sóváran áhítoztam?

Annyit kuncsorogtam, tartottam a markom némi dicséretért, megerősítő szóért, a nekem való, értem szóló szeretetmorzsalékért, hogy elfáradtam benne. Hiába figyeltem, nem hallottam a zenénket, a közös melódiánkat, melyet egy életen át táncolhatnánk, és az a kis dallamfoszlány is lassan egészen elhalkult idővel, pontosan akkor, amikor már nem érintettük egymást, és egykori közös életünket két szomorú, méltatlanul kicsivé, és lelkileg szegényessé zsugorodott részre osztottuk. Te tudod már, mi az a szeretetnyelv? Megérted, hogy mire vágyik az a másik, rá tudsz hangolódni, azt adod, amire szüksége van? Mert amikor velem voltál, még éppen selypegve, bátortalanul beszélted a világ legcsodálatosabb nyelvét, éppen az összefüggéseit próbáltad elsajátítani, és nem nyitottál nekem szívet, pedig én láttalak, és értettelek, mindenem odaadtam volna, és lehettem volna a mindened. Azt gondoltad, csak úgy lehet szeretni, ahogyan gyerekkorodban tanítottak szeretni, ahogyan az érzelmekre kondicionáltak, és ma már tudom, nem csak gyerekszobád nem volt, de azt sem tudtad, milyen simogató, felszabadító, lelkeket feltöltő lehet egy ölelés, a testi érintés.

Talán az is meglehet, soha nem ölelt magához senki, hogy hüppögő, szeretetlen, síró lelkedet egyszer istenigazából megnyugtassa, álomba ringassa. Ezért lógott sután a kezed, amikor engem kellett volna ölelni, amikor egész testem sírt, zokogott, mint egy rossz, elhangolt hegedű, nem tudtad, milyen, amikor valaki az ölelésedbe zuhan, és micsoda erő rejlik a megnyugtatásában. Nem tudtad, mi fán teremnek az elismerő szavak, fogalmad sem volt, milyen, amikor a szávaiddal simogatsz, amikor egyetlen mondatod széppé, gyönyörűvé varázsolja valakinek a napját, azt gondoltad, lassan, módszeresen kell a gyógyító, szelíd szavakat adagolni, mintha ritka, méregdrága, világhíres elixír lenne az. Különben is, minek a dicséret, hisz a teljesítmény, a szépség, a báj, az elegancia, a kellem, a jellem, mind természetes, mint ahogyan az is, hogy neked ilyen nő alanyi jogon jár. Ilyen lettél, egyetlen megerősítő, önbizalom kivirágoztató mondat nem hagyta el a szádat, amíg veled voltam, és túl sokáig tartottam ajkaimat etetésre, mint az éhes madár a fészekben, úgy vágytam a kedvességet, a bókot, az elismerő szavakat.

• érzelmi anyanyelv kommunikáció párkapcsolat szeretetnyelv

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!