Azt hittem, akkor csinálom jól, ha mindig minden esetben kitartok az erkölcsi vázam mellett. Tény, hogy sokszor segített, és a mai napig jó, hogy benne van az alapjaimban. De rengeteg mindentől óvott: újtól, tapasztalástól, igazitól.

Míg végül azt éreztem, hogy üres vagyok, merev vagyok, és befásult. Pedig sosem erőlködtem, csak tartottam magam a jóhoz, amit elképzeltem, amit tanítottak, ráadásul annyira nem is volt nehéz. Aztán egyszer, amikor kicsit messzebb merészkedtem, rájöttem, hogy ezeken a határokon túl is van jó, sőt, mérhetetlen sok jó van.

Mert tényleg semmi nem olyan egyszerű, semmi nem fekete-fehér csupán, és mindennek ezer oldala van legalább. Ha ragaszkodom az erkölcsnek szépen nevezett ítélkező súlyos páncélhoz, sosem szaladhatok szabadon, sosem ismerhetek meg egy problémát több oldalról, sosem tágíthatom a perspektívám. Nem árnyalhatok semmit, csak azt mondhatom ez helyes, az pedig nem, holott nyilván több van ennél a dolgok mögött. Ezért nem használhatom törvénynek, csupán útmutatásnak, mert valójában erre való. A belső iránytűd, de jól figyelj, ez csak a tiéd. Másoké lehet ettől eltérő, mutathat teljesen másfelé is adott kérdések kapcsán, ettől viszont senki nem lesz jó vagy rossz. Mert ennél jóval több és bonyolultabb a világ.
„A szabály semmit sem ér, ha elhatározásszerűen viseled, ha konokul csörömpöl rajtad; a szabály akkor jó, ha érzéseidbe ivódik és finoman, hajlékonyan támogat."

Tudtam mit szabad és mit nem, de nem is az volt a baj, hogy esetleg elítéltem volna másokat: a baj az volt, hogy magamat is elítéltem. Már annyira belém égett, annyira megfeleltem neki, hogy én voltam az, aki nem tudott nyugodtan elaludni este, ha valamit nem a sajátos törvénykönyve szerint csinált. És az egy dolog, hogy olyat lépsz, amit egy külső személy megvet, vagy elítél, de mi történik akkor, amikor te nem bírsz megmaradni saját magaddal? Jobb esetben rájössz, hogy butaság volt ennyire szigorúan venni, és láss csodát, a Nap mégis felkelt, minden megy tovább, és te is lehetsz más.

Mivel mindig törekedtem a jóra, volt, hogy az én fejembe sem fért, hogy miért nem így csinálja mindenki. Nem akartam ítélkezni, de volt, hogy nem tudatosan, megtettem. Aztán észrevettem, hogy nehezebb lett nekem mesélni, mert már csak egy kockán belül, keretek között tudtam gondolkozni, és tovább, ha akartam, se tudtam látni. Azzal, hogy ragaszkodtam az eredeti, előírt helyeshez, meg sem tudtam hallani, hogy a helyzethez mérten a lehető legjobban cselekedtek, és az nem segít nekik, hogy én újra meg újra felolvasom, hogy márpedig ez lett volna erkölcsileg teljesen tiszta. Mert van egyáltalán olyan?
„Az erény sosem erőszakos; ezzel szemben bármelyik ál-erény jelszava lehetne: Amit én nem teszek, másnak sem szabad.”

• erkölcs erkölcsösség lélekhangok önismeret tapasztalat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!