Sokan bántanak, nem értenek; a szüleim képtelen elfogadni a döntésemet. Mások úgy gondolják, hogy csak arról van szó, hogy nem jött még el az ideje, de a hátralévő pár évben még nagy valószínűséggel megváltoztatom a véleményem. Ki kell, ábrándítsak mindenkit: az én testem, az én döntésem. Arról nem is beszélve, hogy ez a világ már nem alkalmas a gyermeknevelésre. Nevezhetsz önzőnek, felületesnek és meggondolatlannak, de én boldog vagyok így nőként, nem pedig anyaként.

Elvégezni az iskolát, munkába állni, megtalálni álmaink férfiját, megházasodni és gyermeket szülni. Sokáig úgy gondoltam, hogy ez minden nő álma, hiszen mi lehetne annál csodálatosabb érzés az életünkben, mint szívünk alatt hordani szerelmünk gyümölcsét, világra hozni, és felnevelni őt. Mostanában azonban egyre több olyan nővel találkozom, akikben nem alakult ki ez a természetes anyai ösztön, számukra a családalapítás nem cél, hanem egy fölösleges kellemetlenség. Habár valószínűleg sohasem fogom megérteni, nő létére miként gondolkodhat valaki így, gondoltam, adok neki egy esélyt, és megkértem Nórát (36), hogy fejtse ki a gyermekvállalással kapcsolatos véleményét.

„A húszas éveim elején már komoly párkapcsolatban éltem, egyetemre jártam, a szüleink támogatásával közösen fizettük az albérletet és a szerelem teljesen elvette az eszem. Ha csak megláttam egy kisbabát a szívem hevesen vert, és úgy éreztem a diploma megszerzése után kicsivel már anyuka leszek. A kapcsolatom véget ért, majd sűrű bulizásba és pasizásba kezdtem, aztán ahogy teltek az évek minden anyai érzés eltűnt belőlem. A terhességgel kapcsolatos egyetlen dolog, ami foglalkoztatott, hogy miként kerülhetném el. Egy nemzetközi cégnél kezdtem el dolgozni, majd beiratkoztam egy posztgraduális képzésre, mellette nyelveket tanultam és szabadidőmben sportoltam, amennyit csak lehetett. Egy futóversenyen ismertem meg Eriket, ennek csaknem 8 éve. Ő lett a családom, a lelki társam, a férjem, a szeretőm, a mindenem. Egyikünk sem tudja elképzelni, hogy a köztünk lévő harmóniát pont egy kisbaba rúgja fel. Mert, ahogy látjuk az ismerősi körünkben, a baba megszületése után minden teljesen más lett. Már nincs idejük magukra sem, nemhogy egymásra; alig alszanak, minden gondolatuk a gyerekük körül forog; teljesen elvesztették önmagukat testileg-lelkileg, és az anyagi dolgokon is rengeteget veszekednek. Ez nekünk nem kell.

Mi a megspórolt pénzünkből szeretünk esténként színházba és étterembe járni, évente többször utazgatni, hétvégenként sokáig lustálkodni, és nem csak lopott pillanatokban, hulla fáradtan szeretkezni. Szeretem, hogy a testem még mindig feszes és fiatalos, hogy a melleim még mindig úgy állnak, mint huszonévesen. Imádom, hogy a férjemnek meg se fordul a fejében, hogy ránézzen egy másik nőre, mert van időm és pénzem sportolni, manikűröztetni, fodrászhoz járni és új ruhákat venni. A munkahelyemen is maximálisan elégedettek velem, rengeteg képzést elvégeztem, megtanultam, amit csak lehet, és számtalan országban jártam már. Mondd, gyerek mellett hogy fért volna bele mindez?

• döntés felelősség gyermekvállalás lélekhangok nő

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!