A találkozásokhoz idő kell, hogy igazi kapcsolattá váljanak

A technika szélsebes iramban száguld el mellettünk, de testi és lelki szükségleteink, a szeretet, az elfogadás, a kötődés iránti vágyunk nem változik.

A vágyakozás, hogy legyen egy igazi kapcsolatunk, melyben nem kell félnünk, hogy megbántanak és megszégyenítenek, hogy álljon egy szerető társ mellettünk, aki a karjaiba zár, és jusson osztályrészül egy nyugodt, fizikai és érzelmi biztonságot nyújtó családi élet, akár kinyilatkoztatjuk, akár mélyre szorítjuk, ott él mindannyiunkban.

Mindenkinek szüksége van a melegségre, az odaadásra, arra az érzésre, hogy tartozik valahová, valakihez, aki számára fontos. A becsontosodott magány azonban megbetegít, boldogtalanná tesz, mégis a fogyasztói társadalom az elidegenedés, a magány felé sodor, az „érezd jól magad egyedül, szeresd önmagad, ragadd meg a pillanatot” attitűdöt sugallja. A párkapcsolatok megéréséhez idő kell, mégis sokan a „használd és dobd el” egyszer használatos, tárgyakra vonatkoztatott, modern időkben trendivé vált értéktudatot viszik át a párkapcsolataikba, mintha mindig csak egy pozitív tulajdonságokkal felruházott ideált látnának, és idővel, a tűz lanyhulásával kiüresedést éreznek, magányt és végtelen unalmat a nagy szerelmi semmittevésben. Szomorúan állapítják meg, már nem működik a kémia és „túl sok a vita, megoldatlan probléma”. Így kapcsolatról, kapcsolatra vándorolnak, mert szerintük azok mindig „sikertelenek”, kihűlnek valamiért, és elvesztik varázsukat. Úgy bánnak az emberekkel, mint a tárgyakkal, melyek, ha meghibásodnak, azonnal lecserélhetők.

A találkozásokhoz idő kell, hogy igazi kapcsolattá váljanak. Van úgy, hogy nem tudunk és nem is akarunk azonnal a másik karjaiba omlani, mert még vannak tisztázatlan és bevégezetlen folyamataink, végig nem járt önismereti útjaink, vagy éppen kezeletlen múltbeli sérelmeink, be nem gyógyult szívtörésünk. És éppen ezért képesek vagyunk felelősen gondolkodni, látni, hogy még nem tartunk ott, hogy lelkileg kitárulkozzunk, biztosan igent mondjunk a kapcsolatra. Tudjuk, hogy ezzel jelen pillanatban inkább rombolnánk.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Király Eszter

A párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.