A legnagyobb férfi öltözködési bakik
Ahogy már említettem korábban, az én hitem szerint egy dolgot lehet sikeresen megváltoztatni egy férfin, és ez az öltözködése. Ha az értékeivel van gond, akkor nem illetek össze, ellenben a ruhatárában való turkálás eredménye mindkettőtökre jó hatással lehet.
Kezdjük a nyilvánvalóval: a férfiak nagy része nem hogy stílusérzékkel, de erre tendáló igénnyel sincs megáldva, így nem várhatunk tőlük csodákat, megszokásra építenek. Ellenben egyszerű útmutatóval és szabályrendszerrel átalakíthatóak a berögződések, és jól öltözöttként sokkal magabiztosabbak lesznek, hiszen logikusan ha az ember valamihez nem ért, akkor abban bizonytalan. Márpedig ha az a valami a mindennapos metakommunikáció legszélsőségesebb verziója, akkor bármilyen tudatosság, és iránymutatás sokat segít. Íme a buta példa: nőként nem szívesen vállalnánk, hogy az általunk épített ház alapján ítéljenek meg minden nap, hiába próbálkoznánk kihozni magunkból a legjobbat.
Mivel ez egy nagy projekt, ezért úgy döntöttem három részre bontom, először nézzük meg mit nem kéne viselni, aztán a gyakorlati részt: hogyan alakítsuk át a férfigardróbot, majd teszünk egy kitekintést a harmadik cikkben az alapdarabok irányába. Az újjáépítés rombolással kezdődik, én pedig a szarkazmus nagy rajongója vagyok, így a szórakoztató végéről szeretném megfogni ezeket a bakikat. Természetesen már a elején leszögezem, hogy nem fashionistákat és látens meleget képzünk, hanem kiterjesztjük minden életkorú, alkatú, és életmódú férfi komfortzónáját. Nincsenek ‘muszáj’ részek, mindenki azzal azonosul, amivel úgy érzi hogy építhet.
1. ‘REGULAR FIT’
Emlékeztek Chandler Bing ingeire a Jóbarátokból? Sajnálattal kell közölnöm, hogy az utolsó évad pontosan tíz éve jelent meg, így ez a fazon már nem teljesen releváns. A ‘regular (vagy loose) fit’, klasszikus fazonú ingek a pocakosok számára előnyösek, egyébként a ‘slim fit’, avagy karcsúsított verzió, ami potenciálisan rémisztő neve ellenére csodákat művel. Ezt próbáljuk a formálisabb dolgok nyelvére lefordítani, ha kockás, és ki szeretnénk tűrni, akkor nem kell ragaszkodni a derékvonalunkhoz. A blúzokat felejtsük el, főleg nyakig húzott nadrágba tömködve.
2. SZÖGLETES ORRÚ CIPŐ
Ha ez jobb esetleg az ünneplő, rosszabban a munkahelyi cipőd, akkor valami ilyesmit közöl a világgal: egy vesztes vagy. Hopp, bocs. Erős. De mindenesetre kezeljük tényként, hogy a cipő a lélek tükre, az első amit egy nő, fejvadász, feljebb dolgozó, vagy bárki stílusorientált megnéz, és krónikát ír rólad. Ez a divatjamúlt darab csak arról zeng jambikus pentametereket, hogy fogalmad sincs milyen pozíciót foglalsz el az életben, vagy hogy beakadtál 1998-ban. Nem pénztárca kérdése, hülye kifogás, még műbőrből az Ázsia Centerben (nem, ez nem tipp volt) lehet kapni 5.000Ft-ért olyan fazont, amiben stílusos férfit mímelhetsz. De inkább fektess be egy áramvonalas, ízléses bőrcipőbe, mint ez itt lent.
3. VÁROSI HEGYMÁSZÓ
Azt hiszem talán ez valami életforma lehet, a gimnáziumi osztályfőnököm például ezt a szubkultúrát élte. Sajnos a vesszőparipáim a városi hegymászók, mert nem értem őket. Túrabakancs, víz, szél, és hóálló, a Kilimandzsáró megmászásra tervezett kabát, hátizsák, övtáska, karabiner… a metrón. Mert hát hideg van. Valahogy az emberiség 95%-a mégis átvészeli a városi teleket túlélőfelszerelés nélkül is. Talán kicsit könnyebb beilleszkedni, amikor a színházban nem az átizzadt polárpulcsit húzza át az ember a fején a ruhatár előtt állva, és nem az övére csatolt tokban tartja a telefonját. De ez csak vad feltételezésekbe való bocsátkozás. Van ám ennek rengeteg stílusos alternatívája, sőt… a túrabakancsot is megszelídítették már az idők során!
4. OLCSÓ ALSÓNEMŰ
Én nem állítom, hogy mindenkinek Mark Wahlbergként kéne Calvin Klein boxerben feszítenie (de, de az utópia csak az én fejemben él), de az már tényleg a vég, amikor egy férfi gazdaságos csomagban, tízesével kétezeré’ veszi a boxert, trikót, zoknit. Aztán lyukadásig! Mindegy hogy hány éve házas, mekkora a pocak, az igényes alsónemű nem csak jog, de kötelezettség is. Pont ameddig nekünk a csipke és a selyem, nem pedig a kinyúlt nagyibugyi, lógó gumicérnával. (apropó a kukába azokkal, a fehérneműs fiókot is kell selejtezni!)
5. ÉLÉNK SZÍNŰ, MINTÁS PÓLÓK
Ez mondjuk így általánosítva túl nagy vetítés lenne, imádom például a Bp Shop pólóit, de valljuk be, 30 (26) fölött ha nem vagy DJ, VJ, vagy bármilyen J, netalántán rapper vagy graffitis, akkor mókásan mutat ha komolyan veszi az ember. A monokróm mindig működik, de figyeljünk oda hogy mi van ráírva, ne legyen pink, türkizkék, sárga, és ne legyen három öltözködési alapszínnél (piros, khaki, sötétkék, farmerkék, fekete, fehér, bordó, szürke, vaj, homok, cser, barna) több szín a mintáján. Vagy a legjobb ha hagyjuk a francba, és hordunk remek pamutból szabott basic, és csíkos pólókat! Akár ing vagy zakó alá is. A mintással ezt meg se próbáljuk.
6. LEHASZNÁLT
Mondok valami talán újat… a kötött dolgok annál jobban bolyhosodnak, minél olcsóbban vettük őket. Kevés igénytelenebb dolog létezik a súrlódási pontokon rasztásra vált pulcsiknál, vagy a poliészter fonal összeállt szálainál egy száz éves sálon. Egy idő után a pólók is elkezdhetik, sőt azok kinyúlnak, dezodorfoltot szívnak magukba, a nadrágok pedig elkopnak, és kitérdesednek. Ezek mind olyan apróságok, amik hozzátartoznak a teljes képhez. Érdemes kötöttáruba befektetni, leárazva gyapjút, 100% pamutot venni, évekig elvan. A pólók pedig… hát kuka.
7. TÁSKA-SZITUÁCIÓ
Igen, a legtöbb mostanában férfitáskának kikiáltott darab buzis. Az, hogy gond van a táskáddal nem azt jelenti, hogy bárki kézitáskákra kényszerítene, egy csomó alternatíva létezik. Kezdjük például ott, hogy normál esetben egy férfi laptop- vagy irattáskával jár, ezekből van bőr vagy szövet, modern, vagy oldschool aktatáska, nem nehéz kiszúrni a szépet. Ne legyen rajta semmi felirat, print, dísz, extra csat, és fekete vagy barna legyen, az oldaltáska hasonlóképp. Bár ott lehet homokszín, vagy sötétkék csavar, esetleg sok zseb. A kis válltáska semmiképp ne legyen Fila (ha-ha), se semmilyen sportmárka terméke, lehet teljesen indifferens, műbőr vagy bőr téglalapokat kapni, mindenhez jó. A hátizsák 25 fölött, túra nélkül bizarr, az övtáska pedig csak Hulk Hogannek áll jól. Mindenféle rendezvényen kapott táska minden helyzetben tilos. Akkor is ha a XXVI. Orlandói Vegyiipari Világtalálkozó hivatalos ajándéka volt.
8. ZAKÓ VS. KABÁT
Mókás látvány az esetlenül öltönybe öltözött férfi, aki annyira nincs hozzászokva ehhez a hatásvadász gúnyához, hogy a szokásos széldzsekit, vagy pufikabátot kapja fel fölé, ezzel friss érettségizett hatást keltve. Lehetőleg csapkodjon a szélben a zakó két csücske, mert a kabát csak derékig ér. Háh. Ajánlatos egyszer beszerezni egy hosszított szövetkabátot, színházba mindenki jár, karácsony minden évben van, esküvők is néha előfordulnak hűvösben, nehogy már ezen bukjon a dolog.
9. V-NYAKÚ PULCSIK
Na, itt mi lehet a gond? Meglepetés: ezt nem így kell viselni. Kivéve természetesen ha ilyen tested van, akkor kérlek egy számmal kisebbet vegyél, hogy minden kocka látszódjon. A v-nyakú pulóver nevéből is érezhetően pulóver, és mint olyan… valami fölött viselendő. Ha ezt az egyszerű dolgot megértettük, akkor a lehetőségek tárháza végtelen.
10. ÓRA
Ez a kép csak vicc. Remélem. Szóval nem azért épült egy billió dolláros iparág a férfiak státuszszimbólumára, hogy utána mellőzzük a tényt, hogy ez bizony az. Van aki beleszületik a tudatba hogy ez sokat jelent, van aki belenő, és van akinek tökmindegy, mert csak az időt szeretné látni. Az utolsó eset ízlés kérdése, de ha nem szeretne rá az úriember százezreket költeni, akkor egy megbízható, bőrszíjas férfiórába invesztáljon.
11. GALLÉROS PÓLÓ
Jessz, a családapa-uniformis 2002-ből! A második verziót inkább nem is illusztráltam, színes, szűk, felhajtott gallérral, de nem vagyok benne biztos, hogy hordanak még olyat. Hacsak nem szabadnapos milliomosok vagyunk a Ralph Lauren polo shirtben, akkor cseréljük le ezt az egész koncepciót kényelmes ingekre. Hosszú ujjúakra.
12. KOPTATOTT FARMER
Bármennyire is szimpatikusnak tűnnek ezek az agyonkoptatott, díszített, égkék nadrágok, mert biztos vagány meg fiatalos, minden életkor és minden stílus jobb ha megmarad az alább ábrázolt klasszikus színpalettánál. Kifinomult, előnyös, minden alkalomra megállja a helyét, és rengetegféleképpen lehet viselni.
Molnár Dorka // thesense.co
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez