A lángot őrizni kell

Talán már nem izzik úgy a szemünk mikor tekintetünk egymásra talál. Talán már nem röpködnek a gyomrodban pillangók mikor rám gondolsz és nem szédülsz a találkozókon. Nem remeg a hangod a magadról szóló mondatoknál és nem bókolsz olyan félve.

Továbblépve már biztosan nem tartogatok számodra annyi újdonságot, a jó részeket pedig kölcsönösen megszoktuk a másikban. A közös élet izgalmai idővel rutinná alakultak, rendszerré formálódtak és mi motorként működünk közösen benne. Őszintén be kell vallanom, hogy már nem zavar nélküled egy délután, de két teljes nap sem a világ vége. Már inkább látom a pozitív oldalát a ritkán érkező szabad óráknak.

Láttam már az összes arcod, ijesztett már meg a dühöd, hatott már meg az eszméletlen jó szíved és nevettem már veled addig míg a könnyem kicsordul. Voltál már náthában haldokló beteg, befőttes üveget kinyitó hős, szuper pasi aki rendet rak és egy tuskó is, aki kimaradt tovább a haverokkal. Te is láthattál belőlem mindent, jót és rosszat egyaránt, bár olyan jó lenne ha a rossz részemmel csak én találkoznék.

Már nem pillangók röpködnek hanem érzelemből álló, láthatatlan forgószél támad körülöttem mikor ténylegesen rád gondolok. A hétköznapokban már nem minden percben jár rajtad az eszem ez biztos. Amikor viszont rászánom az időt és csakis rajtad/rajtunk gondolkozom, a lelkem valami megmagyarázhatatlan örömmel töltődik fel.

Mind a ketten tudjuk, hogy el lehet veszni a hétköznapokban. Úgy el lehet bennük tűnni, mintha nem is ismertük volna soha egymást és szépen, lassan lakótárssá válva, elhidegülve tengetjük a lélegeztető géppel életben tartott kapcsolattal megterhelt életünket. Ez az, amit soha többé nem akarok átélni az életben.

Ezért sokszor gondolok ránk, megerősítem magamban az erősségeinket, analizálom kettőnket. Na nem azért amiért a férfiak gondolják, hogy problémát kreáljak. Sokkal inkább azért, hogy ne tudjanak a jó dolgok zsugorodni, hogy soha ne felejtsem el, hogy miért csináljuk. Beszélgetünk és akkor világossá válik, hogy te is életben tartod ezeket, ami megnyugvással tölt el.

A szerelem első szakasza az igazi vibrálás és ki kell élvezni, de szinte megy magától, ha két ember összeillik. Azonban a közös élet építése már két összeillő embernek is nagy falat. Már nem izzik a szemünk annyira, de tele van gondoskodó szerelemmel.
Mi már nem tábortűzként égünk, mi széndarabokként izzunk. Képesek vagyunk melegen tartani egy otthont, egy családot és remélem, hogy egy életet is.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!