A dzsessz vajon mi?
Nik Bärtsch's Ronin, a zen-funk szamurájai Budapesten. Nik Bärtsch és együttese a kortárs műfajok neves európai műhelye, a müncheni ECM kiadó világsztárjainak sorát bővíti Keith Jarrett, Jan Garbarek és Pat Metheny mellett, és december 7-én a Müpában lép fel
Nik Bärtsch's Ronin
2013. december 7. 19:30
Művészetek Palotája, Fesztivál Színház
Közreműködik:
Nik Bärtsch – zongora, Fender Rhodes
Kaspar Rast – dob
Sha – altszaxofon, basszus- és kontrabasszus-klarinét
Björn Meyer – basszusgitár
Az egykori róninok gazdátlan szamurájok, felsőbb hatalomnak nem engedelmeskedő harcosok voltak a középkori Japánban. A modern kori Ronin a zürichi zongorista-zeneszerző, Nik Bärtsch agyszüleménye, „rituális groove” zenét játszó zen-funk csapat, akiknek stílusát találó módon James Brown soulénekes és a minimálzene első mestere, Steve Reich ötvözeteként jellemezték. A december 7-én a Müpában fellépő Nik Bärtsch és együttese a kortárs műfajok neves európai műhelye, a müncheni ECM kiadó világsztárjainak sorát bővíti Keith Jarrett, Jan Garbarek és Pat Metheny mellett.
Nik Bärtsch nyolcévesen kezdett zongorázni és ütőshangszereken játszani. Filozófiai, nyelvészeti és zenetudományi tanulmányokat folytatott az egyetemen, majd 1997-ben kapta kézhez diplomáját a Zürichi Zeneművészeti Főiskolán. 2001-ben alakította meg Ronin nevű kvartettjét, ami mára kvintetté bővült, ám Budapesten ismét négy taggal fog fellépni. Bärtsch felfogása szerint ők nem csupán zenészkollégák, hanem lelki és szellemi társak is.
Bärtsch elfoglalt művész, aki jelenleg több projektben is érintett: szólistaként saját szerzeményeit adja elő preparált zongorán és ütőhangszereken, Mobile nevű zenekarával akusztikus zenét játszik, olykor másfél napos rituálék formájában, ám távol áll tőle, hogy csupán a zenei formák és hangszerek öncélú variálásával operáljon. Számára a lényeg mindig ugyanaz: a lehető legnagyobb hatást elérni a lehető legkevesebb eszközzel. A Ronin rugalmasabb és ritmikailag változatosabb, a dzsessz, a funk, az elektronika, a japán rituális zenék és az akusztikus rock legkülönbözőbb elemeiből építkező stílusával minden bizonnyal a legnépszerűbb és a legkönnyebben befogadható Nik Bärtsch párhuzamosan futó zeneprojektjei közül. „Moduloknak” nevezi erősen repetitív kompozícióit, melyek általában minimalista eszköztelenséggel, csupán néhány hangnyi patternek ismételgetésével kezdődnek a zongorán, vagy Kaspar Rast dobos speciális fém vagy bőr hangszeregyüttesén, és épp a már említett műfaji elemek visszatérő jelenléte az, ami megóvja a zenekart a repetitív minimalizmusba való beleszürküléstől.
A Ronin abba a szegmensbe tartozik, amellyel kapcsolatban joggal teszik fel a kérdést: dzsessz ez még? A százéves műfaj korábbi definíciói bajosan illenek Nik Bärtsch zenekarára. A legfeltűnőbb „dzsesszidegen” vonás zenéjükben kétségtelenül a világosan körvonalazott szólók szinte teljes hiánya. Ezeket szigorúan strukturált zenei tömbök helyettesítik, ám a megkomponáltság érzetét keltő szerzemények lezáratlanok, nyitott végűek maradnak.
Az együttesnek kezdetben saját kiadóján, a Ronin Rhythm Recordson keresztül jelentek meg a felvételei, de 2006 óta már a tekintélyes müncheni kultúrvállalkozás, az ECM adja ki a csapat lemezeit. Ezek közül sorban a legutolsó a 2012-es Live című koncertalbum volt; a zenekar talán megfogadta a Something else! kritikusa tanácsát, aki úgy vélte, a Roninnak minden lemezét élőben kellene fölvennie. A kiadó bizalmát jól mutatja az is, hogy a Ronin jegyezte az ECM-műhely legendás alapítójáról, Manfred Eicherről szóló életrajzi film, a Sounds and Silence zenéjét is.
A zen-funk szamurájok zenéje által nyújtott élmény élőben teljesedik ki igazán, ahol az egybegyűltek megtapasztalhatják, hogy milyen jelentős számukra a rögtönzés varázsa, és a megtervezett hangfolyamok váltakozásait mindig a pillanat szüli – ez az egyszeri és megismételhetetlen alkalom december 7-én lesz a Müpában!
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez