Nemes Nagy Ágnes: „Mindig is boldog szerelemben kívántam élni”

Nemes Nagy Ágnes már 18 éves korában tudta, hogy költő akar lenni, csak nem bízott eléggé önmagában. Ismerjük és szeretjük őt a gyermekirodalom művelőjeként, költőként, esszéíróként, és műfordítóként.

A Nyugatnak nem merte elküldeni verseit mert félt a kudarctól, verseit nem tartotta elég jónak. De mivel kedvelte Szerb Antal írásait elküldte hát neki, szerette volna végre, ha hozzáértő ember alkot véleményt verseiről. Szerb Antal elragadóan kedves volt az írásaiban, és személyében egyaránt, a felbélyegzett válaszborítékban biztosította „Ágneskét”, hogy jó úton halad, a versei kiválóak.

„Nem lehet magas sarkú cipőben irodalmi sétákat folytatni”, dorgálta Szerb Antal a feltűnően szép, lobogó szőke hajú költőnőt legelső találkozásuk során, aki nagyon csinos akart lenni, és olyan magas sarkúban érkezett, amiben majdnem kitört a lába. Itt kezdődött kettejük művészbarátsága, találkozásaik során semmi másról nem beszélgettek csak irodalomról, igazi mester-tanítvány kapcsolat alakult ki kettejük között. Barátságuk akkor szakadt meg, amikor Szerb Antalt 1944-ben származása miatt behívták munkaszolgálatra.

1944 áprilisában kötött házasságot Lengyel Balázs író–szerkesztő–kritikussal. 1958-ban elváltak, de szellemi életközösségük a további évtizedekben is végig megmaradt. 1946-ban alapította – férjével közösen – az Újhold című irodalmi folyóiratot. Nemes Nagy Ágnes díjat, kitüntetést keveset kapott. Fiatalon, első kötetével elnyerte a Baumgarten-díjat, első válogatott kötetéért kapta a József Attila-díjat és életművének elismerésére a Kossuth-díjat. Születésének 95. évfordulóján prózai idézetekből válogattunk.

„De hova lesz a szerelem, hova lesz? Tegnap még szeretlek mindörökre (és ez igaz), holnap már nem szeretlek. Tegnap életemet adnám, börtönbe mennék helyetted, tegnap te vagy a hazám - ma más. Ki ez a más? Egy új én? Bárki? Új mulatság? Miért mulatság? Meguntalak? Hogy unhatom meg az életem? Mi ez az átsiklás, észrevétlen hegycsuszamlás, folyókanyar, mikor már nem? Ha úgy váltogatnád hited, elved, politikádat, mint szerelmeidet, ripők volnál, mocskos, jellemtelen. Így nem vagy az? Miért, hogyan hajlik, csúszik, hamuhodik a szenvedély, hogyan rongyosodik, roskad le egy égbolt? Hát hová lesz a szerelem, hová lesz?”

"Nem hiszek abban, hogy a szenvedés nemesít. Ahhoz már olyannak kell lenni, hogy nemesíthessen. Akit a szenvedés nemesít, az extra jellem. De mi átlagosokkal számolunk. És különben is: lehet, hogy a szenvedés nemesít, de az állandó gyötrelem elpusztít; a szegénység megedz, de a nyomor elnyomorít. Szenvedés nélkül nincs emberi ember, anélkül nem tud semmit. Buddha is a szenvedés által lett Buddha. De: szenvedésben sose volt hiány. Inkább azt kell kérdezni: mi a még elviselhető szenvedés?"

"Mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek." Nem, nem olyan könnyű, néha lehetetlen. Hogy az idő segít. Biztosan. De nem olyan egyszerű a dolog; a megbocsátás nem pusztán lelki diszpozíció, erősen függ a körülményektől. Könnyebbé válik, ha a károsodás következményei életünkben megszűntek. Könnyebbé válik akkor is, ha a rossz következmények nem szűntek meg ugyan, de sikerült másban, máshol kárpótolni magunkat. Boldog ember könnyen megbocsát. Ha pedig ehhez a két lehető körülményhez egy harmadik is járul - most már csakugyan lelki tényező -, az úgynevezett lelkiismeret, a jóvátétel szándéka és cselekvése a vétő részéről, akkor a megbocsátás természetessé válik. Megkönnyebbüléssé, majdnem örömmé, mintha valami fájdalmas betegségből, keserű fekélytől szabadultunk volna meg.

"Mindig is boldog szerelemben kívántam élni, békés, nyugodt, extatikus, eltéphetetlen kötelékben - hogy azzal foglalkozhassam, ami a dolgom volna. A boldog szerelem létfeltétel és munkafeltétel, mint a kenyér, a toll, a szabadság. A boldogtalan szerelem nem szakmám. Ki nem állhatom az úgynevezett szerelmi bonyodalmakat. Ki nem állhatom azokat a lelki finomságokat, hogy az egyik szereti a másikat, de mégsem szereti; hogy a másik nem szereti; hogy nem szereti, de mégis; és így tovább. Ennél én sokkal egyszerűbb vagyok. Én a tökéletes, a sírig tartó szerelemről hiszem azt, hogy reménytelen - ennél alább nem adhatom. Minden más énelőttem a szerelem paródiája."

És végül a legkedvesebb gyermekvers, amit felnőttként is megmelengeti a szívünket:

NYÁRI RAJZ

Hogy mit láttam? Elmondhatom.
De legjobb, ha lerajzolom.
Megláthatod te is velem,
csak nézd, csak nézd a jobb kezem.

Ez itt a ház, ez itt a tó,
ez itt az út, felénk futó,
ez itt akác, ez itt levél,
ez itt a nap, ez itt a dél.
Ez borjú itt, lógó fülű,
hasát veri a nyári fű,
ez itt virág, ezer, ezer,
ez a sötét gyalogszeder,
ez itt a szél, a repülés,
az álmodás, az ébredés,
ez itt gyümölcs, ez itt madár,
ez itt az ég, ez itt a nyár.

Majd télen ezt előveszem,
ha hull a hó, nézegetem.
Nézegetem, ha hull a hó,
ez volt a ház, ez volt a tó.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Király Eszter

A párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.