A minap, főzés közben, beállítottam egy időzítőt, hogy figyelmeztessen, amikor ki kell vennem az ételt a sütőből. Elindítottam az időzítőt, és hirtelen elfogott egy mellbevágó érzés, ahogy a visszaszámlálás elindult. A lelkemig hatott rám, ahogy néztem egy darabig a másodpercek szapora lépteit jelezve, hogyan fogyatkozik a beprogramozott idő.

Minden nap, minden percben, ez a számláló megállíthatatlanul számlál visszafelé. Bármit is teszünk, bármivel töltjük ki az életünk pillanatait, ez a számláló láthatatlanul fogyatkozik, és pereg. 

Az életemben az idő, az utóbbi 5-6 évben, egy nagyon érzékeny, fontos téma. Olykor tanulom jól beosztani, olykor észre sem veszem, hogy szalad, és bizonyos helyzetekben van, hogy gyakorlom még a türelmet. De bárhogyan is élem éppen meg,  vitathatatlanul a legnagyobb kincsemként tartom számon. Lehet furcsának is tűnhet, hogy nem a családomat, nem a szeretteimet sorolom az első helyre, de ha belegondolunk, idő nélkül, itt a Földön, nem is lenne lehetőségünk bármi mást fizikailag, lelki vagy szellemileg megtapasztalni velük.

Amire megtanított az idő értékelése

Az időm, valódi értékének felismerése, és megbecsülése, mindent képes volt felülírni bennem. Teszi ezt, újra és újra, amikor emlékeztetem magam a múlandóság egyszerű, keserű édes tényére. 

Az idő, mára, az egyik legmeghatározóbb én határ húzó erőm. A felismerésem, hogy fizikai szinten, az időm itt véges, megtanított az egészséges önzésre, az önszeretetre, az önbecsülésre, a nemet mondásra, amikor kell és nem utolsó sorban, a szabad, elvárás nélküli szeretetre.

Bátorságot és erőt adott, hogy ne tékozoljam el, hogy elinduljak a vágyaim felé, vagy éppen elengedjek halott dolgokat, kapcsolatokat, melyek csak rabolják tőlem feleslegesen a soha vissza nem kapható perceimet. Régen, küzdöttem, hogy megfeleljek kapcsolatoknak, helyzeteknek. Ma már, nem vagyok hajlandó áldozni a saját időmből, hogy ezzel a saját vágyaimat, céljaimat, boldogságomat tegyem parkoló pályára, csak azért, hogy valaki más elfogadjon. És lehet, hogy mindez úgy hangzik, mintha képtelen lennék már időnként alkalmazkodni, vagy mintha elérhetetlenné váltam volna mások számára, de az igazság pont az, hogy ma már, sokkal több bennem az elfogadás, sokkal jobban tudok szeretni, adni, befogadni és sokkal figyelmesebb lettem. Ma már a minőségi időre törekszem és nem a mennyiségre. 

A minőségi idő, nekem azt is jelenti, hogy minden, amit teszek, az valódi elégedettséggel tölt el. Ha van egy célom, akkor képes vagyok ehhez mérten, felállítani a saját prioritásomat, és nem azt nézni, hogy kinek, hogyan tegyek mindig eleget. 

Van, ami megfizethetetlenül értékes, mint az idő

Az idő ingyen van, de megfizethetetlen. Nem birtokolhatod, nem tudod megtartani, de képes vagy kitölteni. Amit egyszer elvesztegettél, soha nem kaphatod vissza. Havey Mackay

Az időm, felbecsülhetetlen értékének felismerése során, az egyik fontos, vízválasztó állomása volt egy olyan munkahely is, mely elvette tőlem az egész napomat, nem volt mellette életem. Mindamellett, hogy rengeteg pozitív tapasztalattal és sorsfordító eseménnyel gazdagított, egyben, ez a szakasz volt talán az utolsó állomás, amikor határozottan megérett bennem, hogy mennyire értékes számomra a saját időm, és hogy ezt nem adhatom csak úgy oda bárkinek vagy bárminek. Főleg nem úgy, hogy a saját, soha vissza nem kapott időmből, igazán, csak mások profitáltak. Ez egy ponton túl, megfizethetetlen áldozattá vált számomra.

Olyan erősen öntött el ez a felismerés, olyan szenvedélyes igazság érzettel, állhatatossággal a szívemben, hogy nem sokkal ezután, megteremtettem a lehetőséget, hogy ebből a malomkerékből kiszállhassak. Sikerült életre keltenem a fizikai szinten is azt a lehetőséget, hogy sokkal kevesebb idő mellett, még jobban is keressek, mint az előző munkahelyemen és legyen időm nem csak élni, hanem a saját vágyaim megvalósítására is fókuszálni. Hogy legyen például időm mindazokra a tevékenységekre is, melyeket szívesen csinálok, nem muszájból, hanem azért mert tölt, mert a szenvedélyem.

Kellett- e hozzá szerencse? – Nos, biztos innen is nézhetjük, és igen, erre is lehet fogni, mindazonáltal, nem tudok elmenni a tény mellett, hogy ez a szerencsés véletlen, pont akkor jött lehetőségként az életembe, amikor egyre inkább megfogalmaztam, hogy elég volt. Nem vagyok hajlandó az időmet pazarolni, és készen is állok lépni, és cselekedni, azért, hogy ezen változtatni tudjak. Meghúztam és megfogalmaztam a határaimat, megnyitottam önmagam a változás hajlandóságára, és tettem lépéseket, hogy másik munkahelyet találhassak.

Ekkor jött a szerencsés véletlen, hogy a nevelőapukám, aki egyébként nem tudott ezekről a belső harcaimról, felkért, hogy a régóta működő családi vállalkozása, elért egy olyan pontot, és kívülről ráható változásokat, melyeket ő egyedül nem képes kézben tartani és ellátni, ezért legyek az asszisztense. 

Az egyik rejtett, és legcsodálatosabb áldás számomra, ebben a lehetőségben, nem csak az volt, hogy lett egy olyan munkám, ami megadja azt az alap, anyagi stabilitást, ami szükséges, és mellette, végre időt is ad, hogy a saját hivatásomat is építhessem, hanem az, hogy így közvetlenül több időt is tölthetek az édesanyámmal. Hiszen, a munkám, home officeban zajlik, és azt többnyire a szüleim házában végzem. 

Régóta ott motoszkált bennem az érzés, szüntelen ott suttogta a lelkem, hogy amíg lehet, amennyit csak lehet, használjam ki az időt Vele, és most ez is megadatott. Egyszerűen minden kerek lett, a szívemhez simult, miután újraértékeltem magamban, a kapott időnk fontosságát. Elmondhatatlanul hálás vagyok, amiért mindez most megadatott számomra. 

• életszemlélet gondolkodásmód idő spirituális

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!