Miért nincsen kapcsolatom?
Mi a baj velem? Miért nem találom azt a nagy szerelmet, amely a legnevesebb költőket is megihlette? Talán arra a bizonyos elcsökevényesedett hatodik érzékre kellene hallgatnom, amely mindig megsúgja, ha méltatlan útra készülök lépni? De hiába, mert néha olyannyira kezdünk a magányunkba belefulladni, hogy egyetlen kedves szó, érintés felértékelődik bennünk, és máris ott állunk a bárcsak szerelem lenne férfi karjaiban.
Siettetni nem lehet a szerelmet. Az majd megérkezik, és nem kell különösebb ismertetőjegyeket felismerni rajta, az igaz szerelemről egyszerűen tudni fogjuk, hogy ő az.
Néha úgy érzem, hogy arra várok, ami talán nem is létezik. Arról, amiről azt hittem mesebeli csoda, kiderült, hogy egy borzalmas tragikomédia. Talán az az én bajom, hogy egy olyan álmot kergetek, amely csak a filmvásznon létezik? Az elsöprő, szenvedélyes szerelem, amelyben ott van a tisztelet és a megbecsülés, az csak a forgatókönyvek és giccses lányregények találmánya?
Az a baj velem, hogy már magam is azt hiszem, hogy az örökkön-örökké tartó szerelem csak illúzió, ostoba mese, amelyet el kellene felejtenem, és az efféle illúziók nélkül talán nekem is sikerem volna a szerelemben.
Elkeseredve kérdem, mi a baj velem, miért siránkozom, miért jutnak eszembe ezek az aggasztó gondolatok? Talán azért, mert ma a könnyeimet nyelve ráébredtem, hogy szerelem nélkül fájdalmas azért az élet, bármilyen sok szerető ember is vesz körül. És mert kezdem elveszíteni a hitem abban, hogy akad ezen a bolygón olyan férfi, aki iránt újra fellángol majd bennem az igaz szerelem tüze.
Mi a baj velem? Hogy nem tudom elengedni, ami egykor oly fontos volt nekem. Talán majd egyszer sikerül, ha színre lép a herceg, aki büszkén sétál majd velem, az igaz szerelem útján. Addig is, várok rád Kedvesem.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez