Valahogy majd úgyis lesz

Idejét sem tudom már, mikor aludtam egy jót igazán. Arról pedig már mind hallhattunk, hogy, ha van valami, ami rendkívül destruktív módon hathat mind a mentális, mind a testi épségünkre, az bizony az alváshiány.

olvass tovább

Álmok, melyek ránk találnak

Különös, de az élet egyfajta furcsa „játékot” űz velünk. Mintha fiktívkarakterekként ingáznánk ide-oda. Bizonyos időközönként pedig kiválasztódunk, mert ezt a lapot osztotta a sors. Kiválasztódunk nehéz, vagy könnyebb feladatokra, és ezek váltják egymást. 

olvass tovább

Nem figyelsz már rám

Kalapáló szívvel várok rád a kávézó előtt, pedig tudom, nem figyelsz rám. Azt mondod pár perc és indulunk haza, de előbb elszívsz egy cigarettát és a csikket unottan nyomod el.

olvass tovább

Korrektség, mint generációs hiánycikk – avagy így veszik ki az őszinte, egyenes tartás az emberekből

Bár sok cáfolat érkezik annak kapcsán, hogy a fiatal generációból valóban kiveszett volna az egyenes tartás, a gerinc, sajnos tényleg ezt tanúsítják a tapasztalatok. Sajnos. Ugyanis én magam is a fiatalabb generációhoz tartozom, és az ilyen jellegű attitűdök miatt általánosítanak minket egy “bukott bálvány” szerű klisével. Szomorú vagy sem, meg tudom érteni az emberek gondolatait ezzel kapcsolatban.

olvass tovább

Elszakadni a valóságtól

Pár nappal ezelőtt a vonaton ücsörögve, miközben éppen fáradtan, kedvetlenül bámultam ki az ablakon, megszólalt egy Michael Bolton szám (How am I supposed to live without you?) véletlenszerűen a fülemben, és hirtelen megszűnt létezni a körülöttem lévő tér és idő. Minden nyomasztó gondolat, amely beárnyékolta a napomat. Bizony a Spotify random lejátszási listái mindig ilyen gyöngyszemeket rejtenek.

olvass tovább