Mi marad belőled, ha elengeded azt az érzést, hogy „nem vagy elég?” Véleményem a Recirquel Imájáról

Vági Bence, a Recirquel vezetője, pár nappal ezelőtt a Színház.online interjújában mondta azt a legújabb előadásukról, hogy „az immerzív színházi alkotások és képzőművészeti installációk egyik fontos jellemzője, hogy képesek a nézőt vagy látogatót olyan érzéki és tudati állapotba eljuttatni, amely egyedülálló a művészetek világában. (...) Az előadás mindenki számára másról szól majd, hiszen az a cél, hogy a saját belső világunkban merüljünk el.”

olvass tovább

Klisé lesz, felkészültél? Mindenkinek megvan a saját hullámvasútja

Amit más egy látszólag értelmetlen és zavaros és idegörlő hullámvasútnak lát, az annak az embernek, aki éppen átéli, maga a pokol. Mindig a szélsőség fog vezetni téged, a köztes részt csak hírből fogod ismerni, mert neked az a normális, hogy a két véglet között szambázol. Egyszer nagyon magasan repülsz, máskor a legalján ásod a gödröket a lehető legmélyebbre. Vagy feltétel nélkül szeretsz valakit, vagy azt is elfelejtetted, hogy létező személyről beszélünk.

olvass tovább

Elég egy valakinek megfelelned ahhoz, hogy mindenkinek meg tudj felelni: Saját magadnak

Reggel van, a kávémat iszogatom, miközben kint állok a teraszomon, egy-két madárcsicsergés, a közeli játszótérről boldog gyerekhangok zaja szűrődik fel, a fák elsárgult levelei nyár helyett őszre inspirálnak, s mindezek mellett azon töprengek, hogy vajon mi van akkor, ha egy párkapcsolatban a férfi jobban kötődik a nőnél. Nem is töprengés volt ez igazából, hanem csak egy gyorsan beslisszanó gondolat a gondolataim közé; megjelent a kérdés a fejemben, én pedig két korty között megfogtam.

olvass tovább

Az kevésbé fog előítéletes lenni, aki szembe mer nézni saját magával

Számít az önmagaddal való kapcsolatod abban, hogy másokkal milyen a viszonyod. Nagyon is fontos, hogy saját magadat hogyan látod, hogy mit mondasz, amikor a tükörbe nézel, hogy mennyire is hasonlítod össze magadat a többi emberrel, vagy hogy egy 1-10-es skálán, hova helyezed el saját magadat. Tudod, hogy mi tesz téged boldoggá és kiegyensúlyozottá? Tudod, hogy mi az, amitől szomorú leszel, dühös, mérges, bizonytalan? Tudod, hogy mi az, ami motivál téged, és egyáltalán mi az, ami inspirálóan hat rád? Tudod, hogy mit becsülsz egy másik emberben? Tudod, hogy számodra mi számít bántalmazásnak? Mersz nemet mondani, vagy akkor is igent mondasz, amikor valójában nemet szeretnél?

olvass tovább

Hallgatok, mert könnyebb a hallgatást választani

„A gyengék fegyveréhez folyamodom: hallgatok.” Robert Merle: Védett férfiak című könyvében olvasható ez az előző idézet. Tovább olvasol, mert fel sem fogod a mondat jelentőségét és fontosságát. De a harmadik mondatnál megtorpansz, vagy a következő bekezdésnél, és visszamész erre a mondatra. „A gyengék fegyveréhez folyamodom: hallgatok.”

olvass tovább

Ragaszkodás nélkül nem szerethetem a másikat?

Van egy tévhit a ragaszkodással kapcsolatban: az, hogy szükség van rá. Hogy a szeretet úgy mutatkozik meg az emberben, hogy összekapcsolja magát a partnerével: eggyé olvadnak, mint az egypetéjű ikrek. Az lesz a normális és természetes viselkedés, hogy alázatosan fejet hajtasz a másik előtt, és egyengeted az életét.

olvass tovább

Nem vagy őszinte magadhoz. Általában ki mondja ezt kinek?

Ha öt vagy hat évvel ezelőtt valaki ezt kérdezte volna tőlem, rögvest rávágom, hogy az, aki jobban ismer önmagamnál is, és aki csak jót szeretne nekem. Aki soha a büdös életben nem akar bántani, akivel, ha össze is veszünk, mindig ki fogunk békülni, örökre itt lesz, mert hiába hibázunk mind a ketten, meg tudunk mindent oldani. Amikor ma reggel megkaptam ezt a mondatot, felnevettem.

olvass tovább

A barátom vagy. És a szerelmem. De vajon meddig elég ez?

Nem olyan egyszerű megfogalmazni ezt. Azt a lelki folyamatot és folyamatokat, ami végig kíséri egy kapcsolat létrejöttét s majd a végét is. Emlékszem, hogy nehezen mondtam ki, hogy szeretlek. Előtte harcoltam a végletekig egyaránt saját magammal éppúgy, mint a külvilággal, a közvetlen környezetemmel. Akartak valamit láttatni, én pedig szorosan kapaszkodtam az én puszta ideálomba.

olvass tovább

Attól, hogy nemet mondunk a családunkra, vagy egy-egy viselkedésünkre, attól még az ott marad bennünk

Hat vagy hét évvel ezelőtt kerülhetett a kezembe először Milan Kundera könyve, ‘A lét elviselhetetlen könnyűsége.’ Úgy éreztem, hogy hozzám szól, hogy nekem szól, hogy minden egyes mondata mintha megjeleníteni az akkori képkockáimat. Most ismét a kezembe került Milan Kundera e könyve, és már majdnem a közepénél tartottam, amikor realizáltam, hogy én ezt a könyvet már olvastam. S hogy egyáltalán mikor is olvastam. A mostani olvasásnál számomra “A lét elviselhetetlen könnyűsége” egyrészről egy transzgenerációs trauma-feldolgozó történet, másrészről pedig egy igazi mérgező kapcsolat bemutatása.

olvass tovább