Kulcsszó keresés /


Elektromos autózás belépő, BMW módra – BMW iX1 xDrive30

A magam részéről rendkívül sajnálom, hogy az i3 nincs többé. Nem csak azért, mert akkor úgy kezdhetném a beszámolót a vadonatúj iX1-ről, hogy az új iX1, az i3 és az iX3 közé érkezett. Persze sok egyéb miatt is sajnálom, hiszen a korát meghaladó autó volt. De nem temetésről szól a mostani írás, hanem az iX1-ről, amely az előbbiek okán a BMW jelenlegi elektromos kínálatának belépő szintjét jelenti.

olvass tovább

Teréz anya, a feltétel nélküli szeretet követe

  • 2017. szeptember 04.

Egy éve 2016. szeptember 4-én Ferenc pápa szentté avatta Teréz anyát, azt az embert, akit a nem keresztény India is három napos nemzeti gyásszal és állami temetéssel búcsúztatott, és akinek halálát az egész világ az emberiség óriási veszteségeként értékelte. Ismerjük hát meg kicsit jobban e szent életű asszonyt és azt is, hogy miként lehet valakiből szent a római katolikus egyházjog szerint.

olvass tovább

Ha meghalnék

Várj egy kicsit! Ideülnél az ágyam szélére? Ne ijedj meg, tudom, hogy nem fogok meghalni, de, amikor az ember teste éppen ebben a tikkasztó hőségben lángol napok óta és folyamatos lázálmok gyötrik, nem lehet nem gondolni rá: mi lenne, ha...

olvass tovább

Temetés, és ami mögötte van…

  • 2015. május 23.

Nem szeretem a temetéseket. Megrendít a dolgok visszafordíthatatlansága. Félelmetes számomra a halál, nem szívesen gondolok rá, és kizárólag buddhista módon vagyok hajlandó kezelni a témát. Senki sem távozik igazán, hiszem, akit pedig szerettünk itt marad velünk. Nem, nem csak az emléke, hanem az energiája maga, hiszem, hogy egy részünk mindig itt van.

olvass tovább

Érdekességek Lady Diana-ról

  • 2014. május 24.

Máig emlékszem a napra, amikor még egészen apró kislány voltam, és a televízióból értesült a világ Diana hercegnő haláláról. Egészen addig fogalmam sem volt róla, hogy ki ez a nő, soha nem hallottam róla, de a tragikus haláláról szóló hírek és a képek, amelyeket mutattak róla, különös csodálatot ébresztettek bennem. Kérleltem a szüleimet, hogy menjünk el a temetésére, melyre persze nem került sor, de a rajongás máig megmaradt Lady D-ért.

olvass tovább

Az énekesek halálhozó száma: 27!

  • 2011. július 30.

Bár az ezoterika mesterei szerint a 27-es összetett szám az erő és a bátorság kiváló, harmonikus, szerencsés szimbolikája, ezt számos ismert- és elismert énekes halála megcáfolhatja.

olvass tovább

Idén Szolnokon lesz a vizsgatemetés

  • 2011. február 09.

Idén Szolnok ad otthont az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának, az EFOTT-nak: Magyarország legnagyobb hallgatói buliját július 12. és 17. között az alföldi város zöldövezetében, a Tiszaligetben rendezik meg.

olvass tovább