Kulcsszó keresés /


Breier Ádám: „Bemutatni a zsidóságot a Holokauszt nélkül – már egy kicsit egészségtelennek tartom, hogy egy bizonyos traumához nyúlunk mindig vissza”

2024. február 22-től válik elérhetővé a mozikban Breier Ádám első nagyjátékfilmje, a Lefkovicsék gyászolnak. A hivatalos premier a Művész Art Moziban jön létre, ahol a vetítés után Nyáry Luca és Turai Barna fog beszélgetni mindarról, amit láttak vagy épp gondolnak a téma kapcsán. Biztosan szóba jön majd a zsidó önazonosság, vagy épp a nagynevű főszereplők mint Bezerédi Zoltán és Szabó Kimmel Tamás. Mi inkább arról beszélgettünk a rendezővel, hogy milyen hatásai vannak a kubai tanulmányainak, hogy kiváltott-e belőle nagyfokú bizonyítási vágyat az, hogy nem nyert felvételt a budapesti Színművészeti Főiskolára, vagy éppenséggel miért is fontosak a szeretetnyelvek az emberek között.

olvass tovább

A legjobb Winona Ryder mozik

  • 2023. október 29.

Winona Ryder éppen ma 52 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot Minnesota államban. Nem csak színésznőként, de producerként is elismert tehetség, aki zsűrizett már a cannes-i filmfesztiválon, de egy az indián hagyományok megőrzését szolgáló alapítvány kuratóriumi tagja is. Winona a ‘90-es években három évig Johnny Depp-pel, két évig pedig Matt Damonnal alkotott egy párt. Születésnapja alkalmából összegyűjtöttük a legjobb filmjeit.

olvass tovább

'Sokat aludtam.' - Így nyilatkozott a börtönévekről a Gucci örökösnője, Patrizia Reggiani

  • 2022. július 26.

Amikor a mozikba került a Gucci-ház című film Ridley Scott rendezésében, megosztó visszajelzéseket kapott. Egyesek imádták, mások kifejezetten vontatottnak tartották a filmet. Annyi bizonyos, hogy a fő karakter Patrizia Reggiani a legtöbbünket megfogott. A Gucci örökösnője 26 évet kapott férje meggyilkolásáért. Börtön éveit követően meglepő nyilatkozatokat tett.

olvass tovább

Az El a kezekkel a Papámtól! ikonikus jelmezei kalapács alá kerülnek

  • 2021. december 04.

Dobó Kata december 9-én mozikba kerülő családi mesefilmjének címe már mostanra ismerősen csenghet sokak számára, hiszen a MEGAFILM gyártásában hamarosan debütáló produkció rendezője és szereplői beálltak a Cipősdoboz Kampányt népszerűsítő „dobozolók” sorába. Most egy jótékonysági aukcióval is igyekeznek még több gyermek arcára mosolyt csalni.

olvass tovább

7 film, amiért érdemes moziba menni augusztusban

Ha egy kis kikapcsolódásra vágyunk és közben szeretnénk kicsit elmenekülni a kánikula elől, akkor a legjobb döntés lehet a széles vászon elé ülni augusztusban, ugyanis több olyan film is a mozikba kerül, amiket nem érdemes kihagyni. Összegyűjtöttük a legjobb filmeket, amelyeknek a nyár utolsó hónapjában van a premierje!

olvass tovább

Kitaszítva: klip készült a Toxikoma betétdalából

  • 2021. augusztus 14.

Herendi Gábor szeptember 2-án mozikba érkező filmjének, a Toxikomának betétdala éledt újjá, egy most napvilágot látott klipben. Hrutka Róbert szerzeményét egy fiatal tehetség, Nagy Bettina adja elő, a rendező munkatársai ezúttal is, mint a filmben, Szatmári Péter (operatőr) és Király István (vágó) voltak.

olvass tovább

7 film 2020-ból, amit nem érdemes kihagyni

A 2020-as év sok szempontból teljesen más volt, mint amit megszokhattunk, és amire számítottunk. Így történt ez a filmes bemutatókkal is, hiszen rengeteg nagyon várt alkotásra kell jövő évig várnunk a mozik bezárása miatt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy láthattunk volna új filmeket, melyek közül a legjobbakat gyűjtöttük most össze. Ha ezekről lemaradtál tavaly, akkor 2021-ben érdemes pótolni!

olvass tovább

'Egy feltétellel: ha nem te keresed őket, hanem ők jönnek hozzád' – Avagy kritika ’A láthatatlanok’ című filmről

Április 20-án, hétfő reggel 10kor kezdődött a sajtóvetítés „A láthatatlanok” című filmnek. Igen ám, de nem a megszokott forgatókönyv szerint zajlott ez sem, hiszen kijárási korlátozások vannak és #maradjotthon hashtagek, a művészmozik pedig az elsők között zárták be a kapuikat március közepén. Akkor hát hogyan is történt a vetítés? Távmoziban.

olvass tovább