Kulcsszó keresés /


Szétmentünk, mert nem lehetett gyerekünk

  • 2023. december 17.

Van olyan, hogy egy pár biológiailag „nem illik össze”, azonban egy másik párkapcsolatban minden probléma nélkül lehet gyermekük. A meddőség egy olyan erőpróba, amely akár nagyon meg is erősítheti a kapcsolatot, de az ellenkezője sem kizárt.

olvass tovább

Mi legyen a gyerek neve?

  • 2015. január 13.

Valószínűleg minden kislány ábrándozik arról kiskorában, hogy hogy fogják majd hívni a gyerekeit. Általában a babák becézgetésével kezdik ezt a lányok, már persze azok, akik rendes kislány módjára játszanak babával, és nem inkább a fiútesóval szeretnek fáramászni. Vannak kitartóak, akik minden körülmények között ragaszkodnak az első elképzeléshez, de legtöbben azért el tudjuk engedni az első ötleteket

olvass tovább

Tízévesség

  • 2014. december 30.

Nem egészen így képzeltem első gyermekem tizedik születésnapját. Igen, egy évtizedes lett a fiam. Normális, hogy még a szokottnál is érzékenyebben éltem meg ezt a napot? Vagy inkább hetet. A teljes igazság ugyanis az, hogy ilyenkor már napokkal előtte elkezdek nosztalgiázni. Most, hogy ez az egész anyává válásos témakör már egy évtizedet ível át, még a jeles nap utáni napokra is kihat.

olvass tovább

Nem szabad félni!

  • 2014. december 08.

Nem szabad félni! Mondom a kislányomnak, aki most ismerkedik életkoránál fogva a félelem különböző válfajaival. Most is itt görnyedek az ágya mellett, mert főállásban fél. Ha megkérdezem mitől, akkor azt feleli, hogy nem tudja, csak fél. Próbálom nyugtatni és megértetni vele, hogy nincs mitől félnie. Hiszen itt vagyok neki én, a testvére, az apukája. Megvédjük mindentől. És egyébként sincs mitől megvédeni.

olvass tovább

Anna meséje

  • 2014. november 30.

Számomra a gyerekeimmel lenni tanítás. Mindkettő tanít, mindkettő másként tanít. Nyugodtabb, felnőttebb, önálló gyerekek születnek mostanság. Az enyéim is ilyenek. Hívják őket indigónak, aztán meg kristálynak, nem is ez a lényeg, egy a biztos, ők tanító gyerekek, akiktől mi felnőttek is sokat tudhatunk meg saját magunkról.

olvass tovább

Félek a sötétben!

  • 2014. október 21.

Vannak olyan témák, amelyek gyakorlatilag elkerülhetetlenek. Nem nagyon van olyan kisgyerek, aki életének valamely szakaszában ne kezdene el félni a sötéttől. Kinél rövidebb, kinél hosszabb ideig tart ez, és bizony van, akinél felnőtt korra se múlik el. Hogy ne így legyen, és minél könnyebb legyen átvészelni ezt az időszakot, ezzel bizony foglalkozni kell. Sok szeretettel, türelemmel, sok ötlettel, praktikával.

olvass tovább

Elrabolva - te mennyire figyelsz gyermekedre?

  • 2014. március 29.

Egyre nagyobb figyelem összpontosul arra a napokban megjelenő YouTube videóra, amely azt hivatott bemutatni, ahogyan egy bevásárló plázában egy beépített ember elindul 100 nyalókával a táskájában felkutatni a szülői felügyelet nélkül bóklászó gyermekeket.

olvass tovább

Túlféltjük-e a gyereket?

  • 2013. október 16.

Mi is, mint nagyon sok hozzánk hasonló szülő, reggel elvisszük a gyerekeket az iskolába, délután elmegyünk értük, alsó tagozatos lurkókról van szó. Majd szállítmányozzuk őket a különórákra, - az ember néha már taxiszolgálatnak érzi magát - és mikor ötödször jártunk aznap a suli környékén, mert esetleg még otthon is maradt valami (oda-vissza ez már 10), akkor már a köröktől önmagában is besokall az ember. Vajon ez meddig tart? Mikortól engedhetjük a gyerekeket egyedül iskolába járni és haza jönni?

olvass tovább

Mindig van remény

  • 2013. augusztus 24.

Egy gyermekre vágyó, kitartó pár sikertörténete. Julianna és párja 7 éve vannak együtt, a házaspár mai mércével mérve fiatalon döntött úgy, hogy gyermeket szeretnének vállalni. Annak ellenére, hogy azt gondolták, hogy nincs semmi akadálya, hogy szülővé váljanak mégis sokat kellett küzdeniük, amíg gyermekeiket – egy kisfiút és egy kislányt - a karjaikban tarthassák.

olvass tovább

Boldogság napló

  • 2013. augusztus 10.

Hányszor éreztük már, hogy elegünk van, nem bírjuk tovább, nem tudunk változtatni a helyzetünkön, beragadtunk, nincs választásunk, kész, vége! Mi az, amit ilyenkor tehetünk? Legjobb, ha segítségért folyamadunk. Megkeressük azt a segítőt, akiben megbízunk, akivel a legmélyebb érzéseinket is meg merjük osztani.

olvass tovább