Kulcsszó keresés /


Kihűlni hagyni egy szerelmet

Elhidegülni olyan, mint valakit önként, akarattal a sorsára hagyni. Mint betapasztani a fület, ha valaki segítségért kiált. Mint rázárni az ajtót egy síró gyerekre, mert hidegen hagynak, a terhemre vannak, és fárasztanak az igényei. Kihűlni hagyni egy szerelmet, olyan, mintha magára hagyni egy haldoklót, mert nem akarod már visszavágyni az élők közé, és nem szeretnél összeroppanni a fájdalomtól, hogy többé már nem lesz neked.

olvass tovább

Köszönet az igaz barátoknak, ők az élet különleges fűszerei

Bármilyen nehéz ponton vagyunk életünkben, bármilyen kilátástalannak tűnik is helyzetünk, ha igaz barátok vesznek körül, a legsötétebbnek tűnő éjszakát is fényes csillagok ragyogják át. Ők azok, akik fáklyaként világítanak utunk során, bármikor számíthatunk rájuk, és ha azt hinnénk, hogy saját fényünk kialvóban van, megmutatják, hogy milyen erő rejlik bennünk és milyen erős is a lángunk.

olvass tovább

Bajtársiasság – egy ritka kincs, ami kiveszőben van

Bizony az embernek hosszú idő elteltével is rá kell jönnie újra, meg újra: Sosem szabad túl sokat várni a másiktól igazán. Gyakran akkor esünk pofára, amikor a legkevésbé gondolnánk. Olyan emberekben bíztunk, akik tényleg méltó társaknak tűntek a nehezebb időszakokban is. Aztán valahogy mindig itt mutatják meg az előbb említett „barátok” a foguk fehérjét. Utólag sokat gondolkodtam azon, vajon ostoroznom kellene saját magamat, amiért ennyire félreismertem a másikat? Vagy fogadjam el, hogy egyszerűen így alakult?

olvass tovább

Létezik valódi második esély?

Sokszor felmerülhet különböző kapcsolatok során is (akár szerelmi, akár baráti), hogy vajon érdemes e második esélyt adnunk? Tudnak-e vele élni vagy csupán kétszer megyünk keresztül ugyanazokon a forgatókönyveken minimális változtatással? Egyáltalán mi tudunk igazi, tiszta lappal induló második esélyt adni?

olvass tovább

5 kapcsolati játszma, amelyek a nárcisztikus emberek kedvencei

  • 2021. augusztus 01.

A játszmák az emberi kapcsolatok szerves részei, amelyeket van, hogy élvezünk, van, hogy a pokolba kívánunk, mindez attól függ, hogy éppen mely szerepet vagyunk kénytelenek betölteni az adott szituációban. A következő sorokban a nárcisztikus emberek játszmáit vesszük sorra, akik a végletekig képesek ezeket a „játékokat” űzni, és mindig úgy irányítani a dolgokat, hogy ők jöjjenek ki győztesként az adott helyzetből.

olvass tovább

Egy életet le lehet úgy élni, hogy lefekszünk valakivel, de a kapcsolat felszínes marad?

Javier Marías: Berta Isla című könyvéjében volt ez a kérdés, nekem pedig egyből rengeteg gondolat jutott eszembe a mai társadalomról és az emberi kapcsolatokról egyaránt. Vajon mit jelent az a szó, hogy „felszínes?” Nincs eleje, se közepe, se vége, csak valami ürügy a levegővételre. A felszín az az előszobája az ürességnek: annak az érzésnek, amikor senkik vagyunk még saját magunk szemében is, de még az sem érdekel minket.

olvass tovább

A találkozások mindenképpen létrejönnek

A szabadság egyedül az elmében létezik. A hozzáállásom határozza meg, mennyire engedem, hogy a külső tényezők gúzsba kössenek, vagy befolyásolják világlátásomat. Egy folyópart megnyugtató csendjében érezhetem, hogy szabad vagyok, hogy senki és semmi sem korlátozza gondolataim szabad áramlását, egészen addig, amíg egy tőlem független erő meg nem szakítja ezt az idillikus állapotot: elered az eső, vihar van készülőben, vagy szélvihar kezd tombolni.

olvass tovább

Kinek kell a bonyolult nő?

Bonyolult vagyok, ezért nehéz engem szeretni. Bonyolult nő, bonyolult érzelmekkel, és bonyolult élettörténettel. Makacs vagyok, mert makacsul ragaszkodom az elveimhez, nem adom alább a szerelemnél, nem fekszem önként lélektelen gyönyörkeresők lábai elé, és elsétálok onnan, ahol semmi keresnivalóm. Bonyolult vagyok, mert magasra teszem a mércét, mert túl sokat tépelődöm, mert mindent meg akarok magyarázni, átbeszélni, nem érem be félmegoldásokkal, és nem kötök kényszer kompromisszumot.

olvass tovább

Jobb egy rossz párkapcsolatban, mint egyedül?

Szorongó, neurotikus, kapcsolatfüggő nemzedék vagyunk. Mérgező emberi kapcsolatok szorításában fulladozunk, ki nem mondott szavak, elfojtott feszültség, és tisztázatlan, szőnyeg alá söpört sérelmek szorítják, kaparják torkunkat. A vészcsengőt ezerszer meghúzták már odafent, mégsem csomagolunk, vagy menekülünk fejvesztve a helyszínről. Pedig óriás, ordító, égre írt jelek vannak, hogy semmi dolgunk bizonyos emberekkel, mégsem olvasunk belőlük.

olvass tovább