10 jel, ami arra utal, hogy nem tiszteled magad eléggé

Azt mindannyiunknak már gyerekkorban a fejünkbe vésik, hogy illik másokat tisztelni, és tisztelettudóan bánni velük, azonban arról sajnos sokkal kevesebb szó szokott esni, hogy mennyire fontos az, hogy saját magunkat is tiszteljük. Valahogy úgy van ez, mint a szeretettel, hogy amíg saját magunkat nem tudjuk, addig másoktól is hiába várjuk, hogy megtegyék. Ez azért nagyon fontos, mert segít abban, hogy sose becsüljük alá magunkat, ne legyünk túlságosan megalkuvók, illetve, hogy megóvjuk saját magunkat a csalódásoktól.

olvass tovább

Elengedtelek

Tudtam, hogy eljön a nap. Sóváran és bizakodva vártam a pillanatot, amikor már nem érdekelsz. Amikor már nem cirkulálsz a gondolataimban, nem ül az emléked a mellkasomra, és nem szorítod össze a szívem. Mindent elvettél tőlem, egészen csontig lecsupaszítottál, miattad kapkodtam levegőért éjjelente, és te raboltad el a díszeimet, a színeimet egy időre, miattad lettem rémült tekintetű, örökké gyanakvó, szürke szorongó, önbecsülést vesztett, sérült túlélő.

olvass tovább

Aki engem szeret

Aki engem szeret, nem hagy el, és nem enged elmenni. Nem csomagol, nem menekül, és nem kényszeres költözködő, aki ha nem érzi kényelmesen magát emberi kapcsolataiban, akkor magába fordul, és vihar előtti csendet provokál. Én nem bírom a vihar előtti csendeket, gyűlölöm a bizonytalanság szorongásos állapotát, utálom hallgatni a szélcsengők vészjósló csilingelését, fák törzsének nyikorgó hangjait, a becsapódó ablaktáblák zaját, viszolygok látni a felverődő, fullasztó port.

olvass tovább

Az okai annak, amiért mindig kell egy őszinte barát

  • 2019. szeptember 26.

Sokszor az igazságot, vagy az őszinte véleményt, ami eltér a miénktől, nehéz lenyelni és megemészteni. Azonban ezeket a dolgokat mégis leginkább attól a személytől tudjuk elfogadni, akivel a legszorosabb baráti kapcsolat fűz össze minket. Egy őszinte barát sokkal többet ér, mint száz másik. Így érdemes megbecsülnünk, ha olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy van egy igaz barátunk.

olvass tovább

Mi van az álarcok mögött?

Egy kataklizma becsapódik az életünkbe, és onnantól kezdve más szemmel tekintünk az emberekre. Vagy mindenkiben keressük a jót, és az értékeket, és elkezdünk hinni abban, hogy mindenkiben ott lapul a jó, mint alapvető emberi tulajdonság. Vagy rettegve kémleljük, hogy ki az, aki a valós arcát emeli felénk, és ki az, aki álarc mögül kémleli a világunkban zajló eseményeket.

olvass tovább

TOP10: Őszi manikűr ötletek bordóval

  • 2019. szeptember 18.

A bordó szín egyet jelent az ősszel. Szeretjük becsempészni ezt a mély színt az öltözékünkbe is. Mi most azonban olyan manikűr tippeket hoztunk el, melyekben jellemzően a bordó szín dominál.

olvass tovább

A nyitott kapcsolat is csak megcsalás, melyben erősen sérülhet mindkettőnk önbecsülése

Vajon igazi lehet-e egy lelki kapcsolódás két ember között úgy, ha folyamatosan másokkal is megélik a testiséget? Ha a szeretet valódi, akkor a nyitott kapcsolat nem létező fogalom. Egy igazi, elkötelezett szeretetkapcsolatban ugyanis egyetlen egészséges lelkületű férfi, vagy nő sem viseli el, ha a felesége, férje mással szeretkezik.

olvass tovább

Ezért olyan nehéz kilábalni egy majdnem kapcsolatból

Milyen egy majdnem szerelem? Egy befejezetlen történet. Egy szépen becsomagolt ajándék, de én soha nem bontottam ki, és nem tudtam meg, mit rejt számomra. Egy elszakadt film a legszebb résznél, egy félbemaradt mondat, egy megszegett, sosemvolt ígéret, elmaradt csillaghullás, találgatás, a mi lett volna ha, és a talán szavak zakatolása a fejemben. Egy majdnem szerelem mindig megreked a kezdeti szakaszban, mert soha nem képes felnőni, szárba szökkenni, büszke, elkötelezett, életerős, komoly érzéssé, társszerelemmé válni.

olvass tovább