Oh, hányszor láttunk már elhamarkodott kapcsolatokat, amik pár nap esetleg hét után hatalmas lángoló szerelemmé formálódtak aztán pedig darabokra hullottak. Hány ember adja át magát önzetlenül valakinek, akit még csak nem is ismer.

Vágyunk arra, hogy megtörténjen velünk a csoda és néha még egy érdemtelen, rossz szereplőbe is belelátjuk. Mindenhonnan üvölt, hogy semmi nem tart örökké, minden múlandó. Ha valami elhasználódik jó lesz a szemétdombra és azonnal repülhet hozzánk az új. 

A kapcsolatokban legalább az egyik fél fel van rá készülve, hogy mi lesz, ha holnap vége van az egésznek. Súlyos falakat húznak a lelkük köré, mert eggyé váltak a gondolattal, hogy valóban semmi nem örök, ezért miért is kellene úgy készülni. Amikor egy kapcsolat olajozottan működik, már a legtöbb titokról és múltunkról, családunkról lehullott az ismeretlenség leple, semmi értelme a túlélő üzemmódnak. Ehhez kell egy társ is, amikor megtaláljuk végre, ne a behajtani tilos táblát varázsoljuk elő, hanem az egyirányút, egyenesen ide hozzám.

Én nem vagyok hajlandó megadni ennek magam. Nem közénk szeretnék falakat emelni, amik mindig figyelmeztetnek, hogy nem tarthat örökké, hanem körénk. Azokat viszont áthatolhatatlanra próbálom építeni és azzal az üzenettel, hogy nem fog véget érni, ha teszünk érte.

Veled képes vagyok rá, ismerlek és soha nem tudnék jobbat kívánni nálad. Nem merengek azon, hogy mi lesz, ha vége lesz, és mekkora idiótának fogom magam érezni. Ez nem azért van, mert én a nyakamat tenném rá, hogy nem lesz vége. Persze, hogy benne van a pakliban, de megteszek ez ellen mindent. Ha ennek ellenére is majd így történik, akkor tiszta lelkiismerettel fogom tudni azt mondani, hogy el kell fogadnom, mert nem rajtam múlt. Minden esetre bármi is lesz a vége a gondtalan boldogságnak nincs párja, tervezem a jövőt, szerves része vagy és nem gondolok a másik kimenetelre.

• lélekhangokból párkapcsolat szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!