Bach Kata, 2015-ben szerzett diplomát a Színház - és Filmművészeti Egyetemen. Színésznő. A Vígszínház tagja. Olyan határozottság és megingathatatlan erő van az egész lényében, hogy egyszerűen csak szeretnél neki megfelelni, és azon vagy, hogy ne csalódjon benned. S e határozottság mellett ott csillog a tekintetben az elveszettség érzete a nagy világban, a tenni akarás, a tisztaság, a hibák sorozata: törékenynek tűnik, mégis hegyeket lenne képes elmozdítani, ha megtalálta a helyét a világban. Hirtelen villant be, hogy a „Mély levegő” passzolna hozzá. Talán ezért a kettőségért, ami benne van. Igent mondott, így olvasni kezdtük Halász Rita, 2020-ban megjelenő könyvét, ami a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg.

Milyen érzés volt, amikor először a kezedbe vetted Halász Rita: Mély levegő című könyvét?

Sokáig azt hittem a víz alá merülő nőről, hogy egy fénykép. Később tudtam meg, hogy egy festmény, és ez meglepett. A könyv alapszíne királykék, gyerekkorom óta vonzódom ehhez a színhez. Szóval tetszett.

Sokszor kellett mély levegőt venned, miközben olvastad a könyvet? És ha igen, elsősorban, számodra miért?

A könyv egy nővel kezdődik, aki fogja a gyerekeit, és elköltözik otthonról. Azt hiszem, a gyerekek reakcióinál sóhajtottam. Ha bántották az anyjukat, azért; ha együtt éreztek vele, azért. Tudom, hogy húsba vág, amikor tükröt tart eléd egy gyerek.

Biztonságban, kiegyensúlyozottságban, boldogságban és szeretetben élsz. Mennyire tudtál így azonosulni Verával, vagy épp az egésszel, amiről ez a könyv szól?

Színész vagyok. Az a munkám, hogy szerepekkel azonosuljak, és ez olvasás közben is elég aktívan működik, hiszen a szerepeimmel is szöveges formában találkozom először. Az is feladatom, hogy megtaláljam azoknak a szerepeknek az igazságát is, akik nem feltétlenül szimpatikusak. A könyvben tetszett, hogy nem részrehajló; a férj igazsága ugyanúgy megvan a történetben.

És egyáltalán, volt olyan szereplő, aki, ha élő személy lenne, szívesen leülnél vele beszélgetni sőt, még barátok is lehetnétek?

Nem.

Volt olyan rész a történetben, helyzet vagy az egyik szereplő viselkedése, ami felettébb idegesített?

Igen. Amikor a főszereplő, Vera, a kokainban találja meg egy időre a megoldást. Ez egy nagyon aktuális probléma, és amikor olyan embereken látod a függőség nyomorát, akiknek már gyerekük van, az egy nagyon nehéz kérdés. Nem tudom, hogyan lehet úgy a gyereked szemébe nézni. Ezeket a problémaköröket az Anna Kareninával kapcsolatban már körbejártam.

Volt olyan időszak az életedben, amikor nem amiatt és nem úgy, mint Verának, de neked is egy kicsit elveszett/háttérbe szorult a saját hangod? Vagy mindig volt benned egyfajta magabiztosság, ami sosem engedte, hogy ne merd vállalni azt, aki vagy?

Volt olyan, amikor egy hosszú kapcsolat után azt éreztem, hogy a személyiségem elmosódott, homályos lett, hogy alárendeltem magam a másiknak. Megtanultam belőle, hogy meg kell húznom a határaimat, élesen, határozottan. El kellett döntenem, hogy mit lehet velem megtenni és mit nem. Rá kellett jönnöm, hogy ahhoz is keményen ragaszkodni kell egy kapcsolatban, ami engem boldoggá tesz. Nem lehet mindig fontosabb a másik boldogsága.

A könyvből kiindulva, hogy láttad, milyenek voltak Vera szülei, és mennyire befolyásolta tudat alatt Verát az a családi légkör, amiben felnevelkedett? Mennyire fontos szerinted az, hogy az ember milyen környezetben nő fel, hogyan alakítja az adott személy személyiségét?

Vera szüleinek támogató szeretetét az egész történet alatt érezni lehetett, és szerintem ez a legfontosabb. Szerintem ez a legtöbb, amit tehetsz szülőként a gyerekedért, nem az, hogy benne maradsz egy rossz kapcsolatban. Változnak a szokások, változik a világ, szerintem azért válnak el sokan, mert most már el lehet válni, elfogadott dolog.

Lehet, hogy naiv vagyok, de én abban hiszek, hogy a maga módján mindenki igyekszik megmenteni a házasságát még mielőtt elválna.

Számodra mit jelent a család? Mitől lehet család a család?

Szerintem az a család, amit annak érzel. Ez olyan, mint az otthon. Hogy jogilag mit jelent a család, az mindig változik.

Ha lehet ezt mondani, számomra az volt nagyon erős a könyvben, hogy végre „bűnös” szinten próbálta tartani az erőszakot, legyen az szavak által, vagy épp fizikai. Az erőszak az erőszak. Meg lehet, meg kell-e bocsátani a szavak által történő, érzelemre ható erőszakot? És egyáltalán, saját nézőpontod szerint, mi számít verbális erőszaknak: mikor bántanak a kimondott szavak, mikor van szó bántalmazásról?

Szerintem az számít erőszaknak, amit annak érzel. Pont ezért iszonyú bonyolult ez a kérdéskör. Ugyanis mindenkinél máshol van a határ.

Azt mondja a Bűn és bűnhődésben Szvidrigaljov, aki örömét leli abban, hogy fiatal lányokat molesztál: “az erőszakot nagyon nehéz bizonyítani”. Ezt a mondatot 150 évvel ezelőtt írta le Dosztojevszkij.

Ez tehát nem egy újkeletű probléma, annyira egyedi minden eset, hogy nem lehet valódi jogrendszert kialakítani.

Szerintem nem szabad beletörődni, ha rosszul érzed magad, ha úgy érzed, hogy valaki erőszakos veled és ha nem tudsz hatással lenni rá, akkor arrébb kell menni, fel kell mondani, el kell hagyni. Fel kell ismerni, hogy nem vagy rá hatással, és bármilyen nehéz, el kell fogadni. Az már majdnem olyan, mint a megbocsátás. Megbocsátani pedig azért fontos, mert az áldozat lesz tőle szabadabb. Az áldozatok sokszor saját magukat hibáztatják először, szégyellik, ami történt vagy történik velük, ezért ha áldozatnak érzem magamat, először saját magamnak kell megbocsátanom, hogy hagytam magam rossz helyzetbe hozni.

Személy szerint, te hogy állsz a megbocsátással? Könnyen elintézed magadban, vagy inkább kibeszéled magadból, amíg meg nem bocsátasz?

Volt már olyan, hogy 10 évembe telt, utólag úgy érzem sokkal egyszerűbb lett volna, ha csak 10 hónapot vesz el az életemből. De ez attól is függ, hogy mennyi ideig voltál valakinek vagy valaminek a hatása alatt és, hogy te mennyire vagy érzékeny. Nehéz folyamat ez, nem tudom, hogyan lehet gyakorolni. Feldmár András, pszichoterapeuta, akit nagyon szeretek, azt mondja, “a megbocsátásra nincs izmunk”. Talán először sokat kell beszélni róla, vagy sokat sírni, valahogy kiadni a dühöt.

Miért fontos az, hogy ne hallgassunk társadalmi szinten, hanem igenis beszéljünk ezekről a dolgokról? Miért fontos beszélni az erőszakról a saját véleményed szerint?

Nem hiszek ebben. Mit jelent ma “társadalmi szinten” beszélni valamiről? Kiteszed a Facebookra, kommentelnek, lájkolják, szerintem ezt nem nevezhetjük párbeszédnek. Kisebb csoportokban, munkahelyeken, családokban, iskolákban kellene erősödnie a párbeszédnek.

Valóságosnak érezted Vera részéről a saját traumájának feldolgozását? Avagy szerinted Halász Rita hogyan kezelte írásügyileg a traumák kidolgozását, ha egyáltalán eljutottunk a traumáig?

Szerintem Vera még nem dolgozott fel semmit, nem ez a célja ennek a könyvek. Szerintem csak egy döntéshelyzetet nagyít fel, elváljak vagy ne. A figurák viszont összetettek, amit nagyon szerettem, senki nem egyértelműen jó vagy rossz, hiszen a férj például nagyon jól bánik a gyerekekkel. Olvastam, hogy Halász Rita ezt még a #metoo ügyek előtt kezdte el írni, egyszerűen csak ráúsztak a történetre ezek a botrányok és ma már mindenki ezen a szűrőn keresztül olvassa.

Szerintem többről szól ez a könyv, mint az erőszakról, csak ez most hívószó lett.

Miért olyan könnyű egy trauma után egy másik függőségbe belerohannia az embernek? S vajon Vera számára a kokain, az melyik viszonyából jelentett kiutat?

Szerintem mindenki szeretetet akar, és olyan szeretetet, ami felszabadít. Ennek az érzésnek az illúzióját néhány szer meg tudja adni. Szerintem egyszerűen Vera csak szorongott a döntéstől, amit meg kellett hoznia, és ezt a szorongást oldotta egy ideig a kokain.

Nekem nagyon tetszik az a kifejezés, hogy valaki “rácsúszik” valamilyen drogra, szerintem ez nagyon jól van a könyvben megírva, ahogy észre sem veszi Vera és már függő. Az erőszak is hasonlóan jelenik meg egy kapcsolatban, egy szó, két szó, mondat, ütés, fokozatosan, észre sem veszed és már úgy kaptál egy pofont, hogy nem is tudod mi rosszat mondtál. Ez is nagyon pontos volt a könyvben.

Volt olyan mondat a könyvből, amit aláhúztál, amit megmutattál másoknak, mert teljesen megtalált téged?

Nekem nagyon tetszett az, hogy Verának is vannak erőszakos gondolatai, néha legszívesebben megütné a gyerekeit, megölné a férjét, de nem teszi. Bemegy a WC-be és elszámol tízig. Erre mondja Feldmár: “a szeretet az, hogy bánthatnálak, de nem teszem”. Ne tedd, ilyen egyszerű.

Felnőtt szemmel teljesen mások az Andersen-meséi. Ahogy a Kishableány, amiről szó van a könyvben is. Melyik volt gyerekkorodban a kedvenced, és most mit gondolsz ezekről a mesékről? Tanítanak és olvasod te is otthon a kislányodnak, vagy inkább saját meséket találtok ki?

Andersent még nem olvasok neki, még kicsi hozzá. A népmesékben, amik szájról szájra terjedtek egyébként sokkal több brutalitás van, lefejez az ördög és megeszi a lábadat. Szörnyűek, valamiért mégis fennmaradtak. Szüksége van rá az idegrendszernek, hogy feldolgozza a félelmeket. Vekerdy Tamás, gyermekpszichológus, könyveiben leírta, hogy hogyan érdemes adagolni a meséket, az idegrendszer fejlődése szempontjából, nekem ez adott útmutatást a meseolvasásban.

Felnőttként is jól esnek a mesék, minden jól esik, ami közelebb vihet a gyermeki tisztasághoz. Azt hiszem, Vera is vágyik valami ilyesmire.

Amikor Vera felsorolja az Élő Istennek, hogy mikre esküszik, (15 oldal), azt hiszem, ott van az első mély levegőm. Most, Te saját magadnak, mire esküdnél meg egy mondatban?

Nem szeretek esküdni, ígérni meg ilyenek. Cselekedni szeretek.

Ha kérdezhetnél valamit Halász Ritától, mit kérdeznél?

Szívesen beszélgetnék vele. Hogy mit kérdeznék, azt még nem tudom.

Ha még nem olvastátok, és kedvet kaptatok hozzá, akkor a Libri oldalán megrendelhetitek:
https://www.libri.hu/konyv/halasz_rita.mely-levego.html

• interjú könyvek kultúra

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!