Eltelhetne úgy egy este, hogy nem pazarolom a perceket jelenetekre, miket már ezerszer láttam azelőtt. Hogy nem szorítok magamhoz egy aranyos, vattával kitömött játékot, pótolva valakinek a hiányát, kit még nem is ismerek.

Nevethetnék a vicceiden, de az sem biztos, hogy lesz humorérzéked. Sosem lehet tudni. Lehet, hogy nem leszel képes előcsalni a mosolyt, a vigyort, az abbahagyhatatlan, percekig tartó nevetést. Azt a fajtát, amit hónapokkal, vagy talán már évekkel ezelőtt elvesztettem.

Reggel, mikor korán ébredek, mert elég volt az álmokból, szeretnélek téged látni az ágy túloldalán. Kócos hajjal, ha egyáltalán lesz hajad, halk szuszogással. Téged, ki majd nyugalmat adsz.

Szeretnék sablonos, átlagos, hétköznapi üzeneteket küldeni neked, fontos, halaszthatatlan kérdésekkel, úgy mint, mi legyen a vacsora. A boltban sétálni egy bevásárlókocsival,  válogatva a zöldségeket, kihagyva a brokkolit, hiszen te azt nem szereted. De tudod mit? Az sem baj, ha mégis. Elfogadom majd.

Jó lenne, ha megmentenéd a gombákat. Azt a végtelen sok, apró kis zöldséget, mely először a tányérom szélén, majd a kukában landol. Szóval, ha egyet kérhetek, szeresd, hogy többé ne kelljen kidobnom.

Néha majd be nem áll a szám. Mesélek neked a bolondos álmaimról, a felhők formájáról, s lehet, hogy arról is, hogy nem értem, miért nincs csillámpor-eső a valóságban. Aztán rengeteg kérdésem lesz. Komolyak és kevésbé azok, személyesek és furcsák. Már most szólok, mindent tudni akarok.

• érzések szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!