Te pedig csak, mint egy régi dal, maradsz meg nekem…

Utazom, fülemben a fülesem, hallgatom a szokásos számaimat, és akkor megszólal az a bizonyos…igen az, amiről oly hosszú idő után, de megint eszembe jutottál. Ami viszont meglepett, hogy sírni már nem tudtam.

Tény, hogy egy pillanatra összeszorult a szívem, és a torkomban dobogott, de már nem úgy hatott rám, mint régen. Pedig már készültem elővenni a táskámból a zsebkendőt, hogy majd biztos patakokban fog végigfolyni a könny az arcomon, de meglepetésemre, semmi ilyen nem történt…

Nem tagadom, hogy hiányzol néha. Hogy olykor még gondolok rád. Hogy keresem a miérteket, miért nem engem ölelsz, és csókolsz, helyette. Igen, tudom, hogy már van valaki más az életedben, valaki, akit minden este a karjaidba zársz, és forró csókokkal altatsz el, ahogyan engem régen. Nem mondom, hogy nem fáj, de már erősebb vagyok, és már nem írok neked, akkor sem, ha néha még eszembe jutsz…Már elengedtelek. A remény sokáig élt bennem, hogy hátha változik valami, de az utolsó esélyt is megölted, és ezzel a hitemet is eltörölted. De nem baj, mert így már tudom mit is szeretnék!

Szeretném, ha egyszer valakinek én is nagyon hiányoznék. Szeretném, ha egyszer valaki minden ok nélkül, minden szó nélkül beállítana az éjszaka közepén, és csak annyit mondana, látni akartalak. Szeretném, ha egyszer valakinek nem kéne indok, hogy csak úgy rám írjon, vagy felhívjon, mert hallani szeretné a hangom. Szeretném, ha egyszer valaki nagyon büszke lenne arra, hogy én vagyok mellette, valaki, aki széles mosollyal az arcán sétálna velem az utcán, hogy én az övé vagyok, senki másé. Szeretném, ha egyszer valaki büszkén vállalna fel, és nem érdekelné, ki mit gondol, vagy kinek mi tetszik. Szeretném, ha egyszer valakivel minden percemet, napjaimat megoszthatnám, és a lehető legtöbbet vele lehetnék. Akivel nem érdekelne semmi, és senki, akivel elszöknék egy napra, és csak mi lennénk, egy tóparti faházikó, és a gyönyörű narancssárgán izzó nap, ami megy lefelé.

Tudod, már nem várom, hogy megérkezzen bárki is. Akinek jönnie kell, az egyszer úgyis megérkezik, és tudom, hogy hirtelen, mint egy villámcsapás fog az életembe csapódni. Aki marad is, és a bejáratnál levetett cipőjét, vissza már csak akkor veszi, ha őszen, ráncosan, kéz a kézben sétál ki velem az ajtón.
Hiszek, és bízom benne, türelmesen várok, és remélem, hogy aki tényleg eljön, kitart mellettem, átírja a múltat, és hoz egy szebb, boldogabb jövőt, tele szeretettel, és hatalmas szerelemmel.

Most már tudom, hogy ez a valaki, nem te voltál. Soha nem is lehetsz, hiszen mindvégig csakis, én akartam azt látni, hogy ilyen vagy. De Te más valamit, és más valakit akartál… Volt egy feladatod, amit a sors szánt neked, hogy tegyél meg, ha melléd sodor majd. Rá kellett, hogy ébresszél, nyissam ki végre a szemem, és lássam meg, hogy Ő, aki derült égből villámcsapásként érkezik, Ő fog maradni, ÖRÖKRE!
Te pedig csak, mint egy régi dal, maradsz meg nekem…

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!