Szeretetlen

Riadt önvédelmem egyre inkább olyanná tett, amilyennek te akartál látni: sutának, hazugnak, csalónak, és én nem hagytam rád a hülyeséged, és nem sétáltam el, mintha sosem lettem volna, mert lekötött az önvédelmem, a pajzsaim, a páncélom, amit ellened növesztettem. Lekötött az igazam bizonygatása, pedig régen legyintenem kellett volna rád, hogy kend a hajadra az összes frusztrációdat, fixációdat, és lehúzó, beteg életszabályaidat, mert nekem semmi dolgom veled, nem vagyok a társaságod, a beszélgetőpartnered, nekem ne ismételgesd a semmit, ne tarts fel, ne akadályozz, ne állj fölöttem, mint hóhér a pallossal, semmi közöm hozzád, nincs dolgom veled.

A gyűlöleted tükrében váltam gyűlölködővé, puszta önvédelemből váltam olyanná, mint amilyennek látni akartál engem. Aki engem szeret, az tudja, hogy engem nagyon kell szeretni, mert különben olyanná válok, mint egy ridegen tartott, megriadt kis állat, aki elszokott az emberi érintéstől, és én rúgok, harapok, elfordulok, és beleveszek önmagam bonyolult, makacs csillagrendszerébe. Mert én egyedül is egész vagyok, nekem nem kell a másik felem, én nem keresem, nem támaszkodom, és már sarkig tárom az ajtót annak, aki menni akar. Aki engem szeret, az tudja, hogy nekem nem kell bonyodalom, fájdalom, nem kell boldogtalan szerelem. Nekem az odaadó, dédelgető, boldog szerelem a létfeltétel, és én már így működöm mindhalálig.

Nem akarok több fekélyes, lassan gyógyuló sebet a szívemen, nem tékozlom, nem szórom rá a szerelmemet a jöttmentekre, hétpróbás gazemberekre, hogy aztán halálra gázoljanak lánctalpaikkal. A boldog, gondoskodó szerelem létezésében hiszek, de nem vagyok képes adni önmagamból, amíg nem érzem a szerelem bőségét.

Szeretetlen vagy, melletted nem tudtam fejlődni, virágozni, ragyogni. Melletted megfagyott a szívem, de ne hibáztass kérlek, hogy olyan sokáig ott maradtam, így ridegen tartva. Végül mégis cselekedtem, volt bátorságom ezer darabra összetörni, mielőtt te semmisítettél volna meg gyöngéden, lassan, egészen.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Király Eszter

A párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.