Léteznek olyan kapcsolatok, amelyekről úgy vélik a benne élők, hogy eleve elrendeltetett az ő szerelmük, hogy a nagybetűs Sors, őket egymásnak teremtette. Ezek a szerelmek, a legszebb és leggyötrőbb érzéseket tartogatják. Az ilyen szövetségek mélyen beleivódnak a szívbe. Mert a két ember, mintha egy kozmikus varázslat részese volna, úgy élik meg ezt a szerelmet. És ha megtörik, vagy elfárad a kapcsolat, a szerelem mégis ott él a két szívben hosszú időn át, akár örökké is.

Minden racionalitást el lehet vetni, ha a szerelem tündérpora elhomályosítja a szívet.  Ha véget ér egy öröknek hitt kapcsolat, a remény az újrakezdéshez minden egyes nap minden egyes másodpercében ott lapul a szívben, egy polcon, egy kicsike kis üvegben, félretolt tetővel. Ebben már ott van az ésszerű gondolat, amely keveredik a szerelem tündérporos csillogásával.

A remény az újrakezdéshez, a remény abban, hogy minden helyrehozható, minden nagy szerelem végén előbújik. Mert igen, az igaz szerelmeknek van egy olyan oldala, hogy képes a hibákat kijavítani, képes megújulni. Amikor az észérvek mind azt kiáltják, hogy menj tovább, felejtsd el, tedd túl magad rajta, akkor is érezzük, hogy igen, ez volna az a döntés, amelyet a legtöbb ember meglépne. És mi mégis hiszünk valami egészen más igazságban.

Elcsépelt az instant kapcsolatokat emlegetni, mint korunk legütősebb járványát. Ennek ellenére, megteszem. Az ilyesféle kapcsolatok legnagyobb hibája, hogy gyorsan ugranak bele a felek, és az első problémánál, már tovább is állnak kisebb sérülésekkel. Nincs megbeszélés, érzelgős hosszas társalgás, csak egy sivár sms vagy egyéb internetes üzenet, és vége. És tényleg vége. Tapasztalat volt, egy kis szín az életben, és pont. Ennek ellentéteként, vannak olyan kapcsolatok, amelyekben a nagyobb botlások okozta sérüléseket is képesek meggyógyítani a párok. Mert mindketten akarják, és együtt képesek megoldani a szörnyű élethelyzetet.

Azonban amikor egy kapcsolat lezárásakor ott lebeg a remény, az veszélyes is tud lenni. Ahogyan Kate DiCamillo mondja:

„A remény gyakran áll a tett útjában.”

És milyen igaz ez. Az ember a remény birtokában a döntéseit függővé teszi a remény éltette álmoktól. Mintha ez a különös érzés, blokkolná az embert abban, hogy önálló akaratú személyként létezzen. Például, ha egy kapcsolat szünetel, és kérdőjeles, hogy lesz e folytatása a közös történetnek, vagy ténylegesen lezárult egy korszak, amelyet el kell kezdeni meggyászolni, feldolgozni, és élni tovább, de a remény gátat szab. Nem merünk lépni, félünk, ha egy másik városba költözünk, mi magunk leszünk a közös jövő gyilkosai. Aztán idővel, ha képesek vagyunk már tisztábban látni, akkor rádöbbenünk, hogy ha valóban olyan sorsszerű volt a kapcsolatunk, akkor a világ másik végén is össze kell majd, hogy találkozzunk. Addig is, dolgunk van az életben. Szabad éltetni a reményt, de azt meg kell akadályozni, hogy a rögeszménkké váljon egy álom út.

• érzelmek párkapcsolat újrakezdés

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!