Emlékek. Milyen jó érzés is, amikor vissza tudunk emlékezni egy-egy jó pillanatra, vagy akár rosszra, hiszen nem baj, ha az is volt, az életünkhöz hozzá tartozik. Bátran kell vállalni.

Barátok. Voltak, akik jöttek, és meg is maradtak, de voltak, akik inkább hamarabb leszálltak a vonatról, a velem való utazás során…Az ilyet sose bántam, hisz szokták mondani, „jobb később, mint soha”… Szerelem. Voltak, akik se szó, se beszéd, egyszer csak nem tartottak velem, volt, aki inkább mással utazott tovább, de volt, aki vissza-vissza tért a peronra, és várta, mikor érkezem, hogy újra csatlakozni tudjon. De történt olyan is, hogy leszállt, később rájött, mit is hagyott ki nélkülem, de már túl késő volt…Az a vonat már elment addigra…

Sajnos már egészen fiatal korom óta van egy olyan tulajdonságom, először felvidítottam a hozzám közel álló embereket, boldoggá tettem őket, majd csak utána jöttem én. Szerettem, ahogy a mai napig is szeretem, ha mosolyogni látom az embereket. Tudom ez egy idő után nem jó, hiszen nem mindenki értékeli, de ez sosem zavart, mert az én lelkiismeretem mindig tiszta volt, és az is, a mai napig. 

Régen rosszul érintett, ha eltávolodtak mellőlem a barátok, vagy elhagytak. Mostanra már, tudom ezeket az érzéseket kezelni. Még akkor is, ha fájnak. Felemelem a fejem, mosolygok egyet, és tovább állok. 

Hiszen „A nő legnagyobb fegyvere a magabiztossága, és a mosolya.”
-Mertain Lilla-

Azonban én is emberből vagyok, méghozzá nőből. És azt azért mindenki tudja, hogy a nők, még az erős nők is érzékenyek. Nekünk sokszor nehezebb feldolgozni egy-egy rosszabb emléket, megpróbálni elfelejteni helyeket, emlékeket.

De idővel rájöttem, nem véletlenül történtek meg dolgok. Nem véletlenül jönnek elő kellemes emlékek egy-egy hely láttán, ahol csodás emberrel/emberekkel jártam ott. A közös pillanatokat nem olyan egyszerű csak úgy kitörölni teljesen az emlékek közül. Ez nem olyan, mint, amikor a telefonból törlünk egy telefonszámot egy gombnyomással. A szép emlékeket, ha fáj is némelyik, nekem is mindig a szívemben lesznek elzárva. 
Az igaz szerelmet, a szerelmes csókokat, a szép üzenetet, az együtt töltött varázslatos éjszakákat. Ezeket én se fogom tudni, soha elfelejteni. Soha nem fogom kiverni a fejemből, amikor együtt kukucskáltunk ki az ablakon, ha azt gondoltuk, hogy történt valami odakint, és azt, amikor már csak fájó pillantást vetettem arra az ablakra. Nem hazudok, fájt. Rettenetesen. De minden fájdalomnak megvan a maga miértje, és oka. Kellettek, szükségem volt rájuk. Hogy aztán tisztán láthassak, és készen álljak elengedni. Nem volt egyszerű. Nem egyik napról a másikra ment. Nem egy csettintésre. Hónapok, évek kellettek hozzá. 

Bevallom, a mai napig szoros kapcsolat fűz bizonyos helyekhez, dalokhoz, filmekhez, és még sorolhatnám. Megesik, hogy elő kell vennem a zsebkendőt, hogy letöröljem a könnyeimet. A hely, ahol szerelmes lettem, a zene, ami a kettőnké volt, az üzenet, amelyben én is lemertem írni, mennyire szeretem. Ezek mind fontosabbnál, fontosabb dolgok voltak az életem során. 

• emlékek érzések lélekhangok múlt

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!