Önmagunk hiányos ismerete: bele tudsz nézni abba a bizonyos tükörbe?

Jó néhány évvel ezelőtt elkezdtek teret hódítani a különféle keleti bölcseletek formái, mint például meditáció, jóga vagy az éppen nagy népszerűségnek örvendő mindfulness technikák. Kissé óvakodva szemléltem ezeket éveken át, néha -néha pedig bele is kóstoltam a téma bizonyos szegmenseibe. Ugyanakkor mindig fenntartásaim voltak a “trendi” dolgokkal szemben. Főleg amikor egy belső, tudatos, önfigyelős- relaxációs témakörről van szó.

Hogyan lehet, hogy éppen nagyon tudatos és kiegyensúlyozott vagyok mert mondjuk elértem a totális “semmi állapotát” viszont szinte egyazon másodpercben van indíttatásom mindezt kiposztolni a Facebookra vagy feltenni egy Insta sztorit miszerint minden milyen cool és hashtag #buddha #chi . Nekem ez a két eszme és tudati állapot üti egymást. Ez már eleve eléggé megnehezíti az eligazodást a rengeteg harmóniát és egészséges tudati állapotot hirdető program, közösség illetve intézmény között. Hiszen, hogyan is lehetne valamit kívülről megtalálni, ami belül van?

Az emberben, aki ott kint a termőföldeken kapál, vagy aki munkába menet issza a kávét. Merthogy bennük nagyon is ott lehet és ott van a teljesség, spiritualitás. Az a tiszta kincs, az az eszme amire érdemes figyelni mert maníroktól, egotól, pénztől és figyelemre vágyástól mentes. Aztán olvastam, belefutottam hiteles emberekbe. Természetesen indirekt módon, hiszen keresve csak nagyjából a felszíni verziókig jut el az ember. Ha megvan egy érzés amire vágyunk, miért nem elég azt a melegséget ringatni és benne kényelmesen elterülni? A válasz: önmagunk hiányos ismerete.

Kívülről jövő vágyak rángatnak minket és ezek a vágyak torzítják a tisztánlátásunkat. Mindenféle joga class, reiki, elvonulás és egyéb spiri fancységek előtt magunkkal kellene kapcsolatot teremteni. A valódi énünkkel a tükörrel szemben. Apukám mindig azt mondja: a tükör a legjobb barátod. Abba viszont őszintén belenézni nagy bátorság kell. Elsőre fájdalmas és ijesztő lehet, de minden egyensúlyi állapotot megelőző elsődleges feladat lenne. Nem kell komoly összegekért kajtatni a szépen csengő kívülről jövő stratégiákat. Minden itt van belül. Triviális és mégis melós folyamat, közben rengeteg tapasztalást szerezhetünk, ami által egyre közelebb tudunk kerülni a belső békénkhez. Nem azt mondom, hogy nem lehet segítségül hívni külső forrásokat, de a valódi balansz nem azáltal fog jönni, hogy szám szerint hány jóga órát veszünk, vagy milyen messzi egzotikus spirituális helyre fizetünk be nyaralni.

Az meg tud születni csendben lélegezve a Duna parton, kávét szürcsölve munkába menet, bármilyen külső fogódzó nélkül. Azt sem gondolom, hogy ne lehetne másokat segítve, inspirálva népszerűsíteni egy eszmét, de sosem limit nélkül posztolva, erőszakosan és valamilyen külső feltételhez kötve. Az sosem a belső bizonyosságról árulkodik, hanem valamiféle erős kompenzációról. A világban kajtatni és kifelé mutatni, hogy jól vagyunk nem egyenlő azzal hogy ez érzés szinten is valóban megvan.

Mantrázni és hajtogatni vagy pedig elolvadni az érzésben, két totálisan külön világ. Onnantól fogva nem lesz szükségünk másra, mint élvezni ezt az állapotot. Szemfényvesztés csupán, ahogyan az emberek ezeket az irányokat is egy szerepnek használják, amiben tetszelegve like-okat és hamis visszaigazolásokat nyerhetnek. Ezek gyors kielégülést jelentenek, amire a gyenge önértékelésük miatt van szüksége a legtöbbeknek. Valamint mára ez is egy gyorsan növő iparág lett, amivel a küszködő, magukat kereső emberek milliót lehet kizsákmányolni és félrevezetni. Nagyon fontoljuk meg kinek szavazunk bizalmat, maradjunk mindig kicsit szkeptikusak és járjunk utána pontosan ki vagy milyen eszme mögé állunk be nyugodt szívvel és lélekkel.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!