Neki megadom magam

Volt egy olyan pillanat. Amikor odalépett hozzám és kivett a kezemből minden önvédelmi fegyvert. Az önvédelmi fegyvereim jól működtek az elmúlt években, kiválóan forgattam a bizalmatlanság, a félelem, a gyanakvás és a zárkózottság kardját. Szemlesütve, görbült gerinccel álltam ott, és önszántamból adtam oda, beszélnie sem kellett hozzám, sem suttogva, sem meggyőzően, nem kellett kicsavarnia a kezemből, nem kellett, hogy ledobjam a lábai elé.

Csak a szemeit akartam figyelni, abba belefúrni magam, és kiinni belőle a bizonyosságot, most már elég az önkéntes házi őrizetből, letehetem a fegyvert, fejemet a vállára hajthatom, minden háborúnak vége, élethosszig kívánt békés boldog napok jönnek. Hát senki nem szólt előre, nem figyelmeztetett? Hogy nálam is fennáll az esélye annak, hogy odaadó és szerelmes nő lehetek?

Úgy sétáltam be új életem szépséges ajtaján, mintha szivárványkapun sétálnék át, és néhány perc múlva átvehetném a nyereményemet, egy gondoskodó, szerető férfit. Mivel érdemeltem ezt ki, hol az apró betűs rész, hol van a függelék, miről nem tájékoztattak, hol vannak a csapdák, az ellenérvek, a gyenge láncszemek? Túl szép ez, hogy igaz legyen. Többször láttam ezt az új nőt, amivé lettem, rengetegszer szemben jött velem a múltban, tetszett, gyönyörűnek találtam, olyan akartam lenni, mint ő. Mégis félrelöktem őt az utamból, azt gondoltam, ha ilyen leszek, nyílt célponttá válok és szitává lövik a szívemet a szívkalandorok. Ezért láthatatlan acélruhámban jártam-keltem, amin nem hatol át bántó szó, és amin keresztül nem fáj a szerelem. Honnan tudom, hogy szeret? Mert mindent tud rólam, a legrosszabbat, a legdémonibbat is, a legsötétebb óráimban is látott. Titkaim őrzője és ezért nem vár viszonzásul semmit. Nem fordítja ellenem, nem von kérdőre.

Hallgatja szaggatott lélegzetvételemet az éjszaka sötétjében, könnyeim végigfolynak a vállán. Cáfolja kételyeimet, edzi női önbizalmamat, enni ad a testemnek, szeretkezik a lelkemmel. Menthetetlenül a rajongóm lett. Elhúzom simító kezeit onnan, ahol nem szeretem, ha megérint. Tükröm torz, homályos, széttört mozaikdarabokból helytelenül, hanyagul összerakott képet mutat. Azt akarja, legyen ő a tükröm. Nézzek bele, hadd simogassanak megerősítő, becéző szavai. Legyek a gyönyörű kimondott szó-mozaikokból még gyönyörűbb nő, ő legyen a tükröm. Lássam magam az ő szemével. Akkor szeme tükrében végre elhiszem, szép vagyok, különleges vagyok. És leplezetlen meztelenségem, lecsupaszított lelkem nem zavar, nem bánt többé.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Király Eszter

A párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.