Néha a legnagyobb kockázat az, hogy nem kockáztatsz
Van egy furcsa pont az életben, amikor már pontosan tudod, mit kellene meglépned csak még mindig nem teszed. Nem azért, mert nincs rá lehetőség. Nem is azért, mert nem vagy rá képes.
Hanem mert vársz valamire.
A megfelelő pillanatra. Egy biztos jelre. Valakire, aki majd azt mondja: igen, most.
Csakhogy az élet nem igazán így működik.
A legtöbb igazán fontos döntés sosem tűnik teljesen kényelmesnek. Egy új munka. Egy szakítás. Egy költözés. Egy vallomás. Vagy épp annak beismerése, hogy valami, amit évek óta cipelsz, már rég nem tesz boldoggá.
Szeretjük azt hinni, hogy a bátrak gondolkodás nélkül ugranak.
Pedig szerintem ez tévedés.
A legtöbb bátor ember ugyanúgy fél. Ugyanúgy túlgondol. Ugyanúgy elképzeli, mi minden mehet félre.
Csak egy ponton rájönnek, hogy a mozdulatlanságnak is ára van.
Mert miközben azon gondolkodsz, mi történhet, ha megléped, ritkán gondolsz arra, mi történik, ha nem.
Mi lesz abból a kapcsolatból, amiben már csak megszokásból vagy jelen?
Mi lesz abból az ötletből, amit mindig csak „egyszer majd” kategóriában tartasz?
Mi lesz abból a verziódból, aki lehetne belőled, ha nem mindig a biztonságot választanád?
Nem, nem arról beszélek, hogy mindent fel kell rúgni egy rossz keddi napon.
És nem is arról, hogy a káosz valami romantikus életfilozófia.
Hanem arról, hogy néha túl jól megtanulunk vigyázni magunkra.
Annyira jól, hogy közben véletlenül lebeszéljük magunkat a saját életünkről.
És ez talán veszélyesebb, mint egy rossz döntés.
Mert egy rossz döntésből lehet tanulni.
Egy meg sem hozott döntésből leginkább csak hiányérzet marad.
Az élet ritkán jutalmazza a tökéletes időzítést.
De gyakran jutalmazza az őszinteséget.
Azt a pillanatot, amikor végre kimondod: ezt akarom.
És utána el is indulsz felé.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez